Jegyzet

2024.07.31. 08:33

Gyerektábor

Lukács Zsófia

Egy jászberényi edző a szolnoki kalandparkban felrúgott egy rábízott gyereket. Ettől a hírtől, feltételezem, több ezer szülő bizonytalanodott el, hogy elengedje-e a közelgő táborokba a gyerekét. Én is köztük vagyok.

gyerektábor
Nem lehet minden gyerektábor megbízhatatlan, meg kell bíznunk a szervezőkben
Forrás:  Shutterstock | Illusztráció

Jobban szeretem én megszervezni a gyerek programját és szem előtt tartani azt, hogy mi formálja a gondolkodását. Idén egy úszótárbort maxoltunk ki, amiben teljesen meg tudtam bízni. De mit tehetünk szülőként, ha mégis az ismeretlenbe vinnénk gyerekünket? Honnan tudhatjuk, hogy melyik hely megbízható? A családban több pedagógus is van, akiknek táboroztatás terén is van tapasztalatuk. Ők elmondták, hogy a tömegközlekedés iszonyú stressz a gyerekekkel, ezt értem, én is vigyáztam már több gyerekre. Ahogy azt is, hogy mindenki hibázhat. Arra is volt már sajnos példa az országban, hogy a buszon felejtették a gyereket. Ez lehet véletlen és lehet, hogy éppen ez volt a vezető harmincadik tábora, de ezek a hibák végzetesek is lehetnek, és azt a szülőt nem fogja vigasztalni az, hogy ez idáig nem fordult elő. Persze nem lehet minden tábor ilyen, és meg kell bíznunk a szervezőkben, de szülőként tudatosabban kell hozzá­állni ehhez.

Legyen nyilatkozat, amelyben meg kell adnod a gyereked adatait és a saját elérhetőségedet. Emellett a részletes programtervet is érdemes elkérni. Az alapítványi, egyesületi, intézményi háttér szintén annak a jele, hogy komoly táborról van szó. A vezetőt sem árt ismerni, hiszen nem feltétel, hogy pedagógusvégzettsége legyen, így meg kell bizonyosodni arról, hogy megfelelő felügyeletet biztosít a gyereknek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában