Ünnep

2024.05.19. 17:30

Pünkösd alkalmából egymást követik a misék a szentkúti kegyhelyen, a hívőket is megáldják

Ünnepi nagymisén, majd pedig körmeneten vehettek részt a Mátraverebély-Szentkútra látogató hívek és zarándokok a hosszú hétvége mindhárom napján. Vasárnap pünkösd alkalmából Keresztes Szilárd püspök tartott misét és a hívőket is megáldotta.

Sipos Nina Vivien

Pünkösdvasárnap is megtelt a szabadtéri misézőhely a kegyhelyen

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

– Mint a nemzeti kegyhely vezetője, köszöntök minden hívőt itt a mai napon, pünkösd vasárnapján. Zarándokokat határokon innen és túlról, köztük kiváltképpen Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus püspök atyát, aki évek óta ennek a vasárnapi szentmisének a szónoka – üdvözölte az egybegyűlteket Orosz Lóránt, hozzátéve: – a mise kezdetén vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.

Pünkösdvasárnap is több szertartás volt a nemzeti kegyhelyen
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– Pünkösd napja van, a szentlélek leszállásának ünnepe. A szent lelket, mint az Isten ajándékát sokszor megígérte Jézus az evangéliumban, de meg kellett várnia az 51 napot, amíg a szentlélek leszállt – fogalmazott prédikációjában Keresztes Szilárd.

A hajdúdorogi püspök kifejtette: a Szentírásban összesen háromszor lehet olvasni, hogy leszállt a szentlélek, amelyek rendkívüli, kiemelkedő eseményeknek minősülnek. Az evangéliumból felolvasta az első és a második jelenetet, hangsúlyozva pünkösd ünnepének fontosságát és lényegét.

Az ünnepi szentmisében, a hagyományoknak megfelelően megáldották a hívőket, majd szentáldozás következett, amelyhez felsorakoztak a résztvevők. Az ünnepi szertartás végül körmenettel zárult.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában