Hírösszefoglaló

2023.09.08. 21:40

A nap legfontosabb salgótarjáni hírei egy helyen – 2023. szeptember 8.

Számos érdekes témáról számoltunk be olvasóinknak hírportálunkon szeptember 8-án is, mutatjuk a pénteki nap legérdekesebb salgótarjáni vonatkozású híreit!

Nool.hu

Nógrádiak is megtanulhatják a Hiúz irányítását – még nem késő jelentkezni!

Még jelentkezhetnek a nógrádi érdeklődők a hódmezővásárhelyi Lynx-zászlóalj hamarosan induló kiképzésére Salgótarjánban. A hódmezővásárhelyi szolgálatteljesítés komoly fizikai felkészültséget követel, illetve a világ egyik legmodernebb harcjárművének, azaz a „Hiúznak” a kezelése nagy felelősséggel is jár. Mindezt a Magyar Honvédség kiemelt, bruttó 737 ezer forintos alapilletménnyel honorálja.

Pofon ütötte a buliból érkező fiatalokat Salgótarjánban a visszaeső férfi

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt garázdaság miatt egy különös visszaeső férfi ellen. A vádlott még január 23-án hajnalban Salgótarján belvárosában keveredett szóváltásba egy szórakozóhelyről érkezett, már gépkocsiban ülő, és indulni akaró négyfős társaság egyik tagjával, majd a társaság több tagját pofon vágta. A férfi felfüggesztett börtönre és pártfogó felügyeletre számíthat büntetésként.

Díszkardjáért tört be expárja mátranováki házába egy férfi

Megrovás alkalmazása mellett megszüntette a büntetőeljárást a Salgótarjáni Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki február 10-én, szakításukat követően betört korábbi párja mátranováki, lakatlanul álló házába azért, hogy az otthagyott történelmi kardját magához vegye. A férfi előbb a kulccsal rendelkező szomszédot kérte meg, hogy engedje őt be az éppen lakatlan házba, de a szomszéd ezt nem tette meg, ezért a gyanúsított berúgta a ház hátsó ajtaját, és így jutott be a házba, ahol magához vette az otthagyott kardját, majd távozott.

Komoly hírnevet szereztek Salgótarjánnak a sportrendezvények

Az elmúlt bő fél évszázadban komoly hírnevet szereztek Salgótarjánnak azok a sportrendezvények, tornák és edzőtáborok, amelyeknek jelentős hagyománya volt a városban klub-, de akár válogatott szinten is. A Hír FM és a Nool.hu közös műsorában két salgótarjáni, évről évre több nemzet képviselőit idecsábító sportesemény hátteréről beszélgettünk Rácz Viktorral, illetve Megyeri Lászlóval:

Salgótarjáni hajléktalanok: a városvezetés mossa kezeit, oldja meg más a gondot!

A gyorsétterem ajtajában mosdatlan asszony kéreget, a város szívében lévő park padjain hajléktalanok isznak és alszanak felváltva. Lassan megszokottá válik a lehangoló látvány, ami a nógrádi megyeszékhelyen élőket és az ide érkezőket fogadja. Egyre nő a fedél nélküliek száma Salgótarjánban, a városvezetés pedig láthatóan nem kíván foglalkozni a problémával. A Facebookon is közzétették: nem az ő feladatuk és hatáskörük a hajléktalankérdés megoldása.

Csodás javulás – így van most a Salgótarjánban újraélesztett kisfiú

Egy város döbbent meg, majd szorított heteken, hónapokon át egy, a Beszterce-lakótelepi általános iskolába járó fiúért, Dávidért, akinek ez év májusában testnevelésórán, focizás közben hirtelen megállt a szíve. Az emlékezetes napról és a csodás javulásról a Hír FM és a Nool.hu közös műsorában Bonivárt Szandrát, Dávid édesanyját, Fekete Gyulát, a tagintézmény vezető-helyettesét, Németh Gábor mentőtisztet kérdeztük, és stúdiónkban megszólalt maga Dávid is a történtekről:

A salgótarjáni kertésztől megtudtuk, hogy hogyan maradhat egészséges a muskátli

A muskátli szezonális növény, ezért fontos, hogy már az ősz derekától elkezdjék a nógrádiak annak teleltetését. Marczinek András salgótarjáni kertész elárulta, hogyan őrizze meg minél tovább egészségét és szépségét a növény.

Éjfekete németjuhász kutyájával inti rendre a bűnözőket a salgótarjáni származású rendőr

Hét éve töretlen bizalom alakult ki Berki Ferenc és négylábú társa, Bakar között. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottja éjfekete németjuhász kutyájával Nógrád-szerte inti rendre a bűnözőket, s aligha merné próbára tenni bárki is a szolgálati eb éberségét. Párosuk eredményes és színvonalas munkáját nemrég elismeréssel is jutalmazta a rendőrség.

A salgótarjáni kézilabdás férfiak idegenben, a hölgyek hazai pályán kezdik a szezont

Hétvégén veszi kezdetét a Strandépítők felnőtt csapatainak 2023/24-es bajnoki szezonja. Újdonsült NBII-es férfi csapatuk nagy változáson ment keresztül az előző szezon után, hiszen tizenegy távozó játékos mellett, tíz új érkezett erősíteni a keretet. A szombati nyitófordulóban Miskolcra utazik a csapat, ahol a Szinvaparti KSE együttesével nézhetnek majd farkasszemet a salgótarjániak. A hölgyek vasárnap hazai pályán, 16 órától a VS Dunakeszi csapatát fogadják majd a városi sportcsarnokban.

Ha az elsők között szeretnél értesülni Nógrád megye legfontosabb híreiről, lájkold a Facebook-oldalunkat, ha pedig esténként egyben szeretnéd átfutni a nap híreit, iratkozz fel a Nool.hu hírlevelére!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában