Magyarok Kenyere

2023.08.15. 09:36

Szent István és az új kenyér ünnepén tartják a vármegyei búzagyűjtő napot Karancslapujtőn

Az államalapítás és az új kenyér ünnepe alkalmából szervezett programokkal egybekötve tartják meg a Nógrád vármegyei búzagyűjtő napot Karancslapujtőn augusztus 20-án, vasárnap.

Veres Edina

Karancslapujtői búzagyűjtő nap három évvel ezelőtt. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke is a településre érkezett

Forrás: Nool.hu archív

Fotó: Hegedűs Márk

A szervezők portálunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyarok Kenyere Alapítvány együttműködésében szervezett Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz kapcsolódó eseménynek a település Nagyparkja ad majd otthont. 

A búzaadományokat 8 óra 30 perctől adhatják le a gazdák. A 9 órakor kezdődő köszöntő után megáldják a felajánlott gabonát, majd elhangzanak az ünnepi beszédek. A program zárásaként a Karancs Himnusz dallamai csendülnek fel. A nap a falu augusztus 20-i ünnepségének programjaival folytatódik majd. Az egybegyűltek 10 óra 30 perckor átvonulnak a helyi templomhoz, ahol Baksa Sándor, Karancslapujtő polgármestere osztja meg a jelenlévőkkel ünnepi gondolatait. A 11 órás szentmisét követően a Karancs Kincse Kórus készül műsorral a résztvevőknek, akik végül Kolozsi Szilárd orgonakoncertjét is meghallgathatják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában