2023.06.25. 08:56
Világtalálkozón gyűltek össze a cserhátszentivániak a festői szépségű faluban
A festői szépségű apró faluban, Cserhátszentivánon immár 13. alkalommal gyűltek össze a településen élők és innen elszármazottak.
A jó hangulatról muzsikusok is gondoskodtak
Forrás: Facebook/Skuczi Nándor
A templomkert adott otthont most szombaton a 13. alkalommal megtartott hagyományos programnak. A Cserhátszentivániak Világtalálkozóját a falu védőszentjének és névadójának, Keresztelő Szent Jánosnak az ünnepén, az ő tiszteletére újjáépített templom 1759. évi felszentelésének évfordulóján tartják. Az ötlet a cserhátszentiváni születésű Murányi Gyulától származik, aki dr. Szalay Ferenc professzorral együtt fő szervezője a rendezvénynek. Eredetileg egy családi körben megtartott találkozó lett volna, de később a meghívottak köre bővült és kiterjedt mindenkire, aki valamilyen formában kötődik a településhez.
– A tapasztalat pozitív, az emberek szívesen jönnek. Az összejövetelnek közösség formáló ereje van és sikere révén sok minden megvalósult már a településen – nyilatkozta korábban portálunknak dr. Szalay Ferenc. A világtalálkozó alkalmából minden évben megjelenik egy évkönyv, ami a két találkozó közötti időszak történéseit öleli fel.
A program idén is jó lehetőséget kínált a közös időtöltésre, a tartalmas beszélgetésekre azoknak, akik Cserhátszentiváninak érzik magukat.