Hulladékgyűjtés

2023.04.20. 16:00

Néhány napon át ingyen adhatják le a portáikon összegyűlt szemetet a zabariak

Adott a lehetőség Zabar lakosai számára csütörtöktől, azaz mától, hogy ingyenesen leadhassák a portáikon összegyűlt hulladékot.

V. E.

Ahogy arról portálunk korábban már beszámolt, a Zabarért Egyesület tagjai és lelkes önkéntesei is csatlakoznak a Tavaszi nagytakarítás – Tegyél te is a környezetért! című országos kezdeményezéshez április 22-én, a Föld napján. A program résztvevői egy nyolc kilométeres, a polgármesteri hivataltól a Heves-Borsodi-dombság észak-nyugati részéhez vezető túra során gyűjtik majd össze az útvonal mentén eldobált szemetet. 

Portálunk emellett azt is megírta, hogy a Zabarért Egyesület a környezettudatossággal és a hulladékkezeléssel kapcsolatos szemléletformálást célzó projektet valósít meg egy konzorcium keretében a Kárpátok Alapítvány Civil Térkép nevű program, és a Civitates támogató szervezet segítségével.

A fenti célkitűzés zászlaja alatt a Tavaszi nagytakarítás program keretében az egyesület a település önkormányzatával együttműködve minden helyi ingatlan tulajdonos számára lehetőséget biztosít arra, hogy ingyen leadják a portáikon felhalmozott hulladékot.

– A célunk az, hogy közösen szabadítsuk meg a településünket a felhalmozott szeméttől. Ennek fényében a lakosok április 20. és 23. között térítésmentesen adhatják le az összegyűlt szemetüket a községben kihelyezett hulladékszállító tárolóban. Ehhez a csapatunk korlátozott mennyiségben zsákokat is tud biztosítani – fejtette ki a Zabarért Egyesület elnöke, Szondi Csabáné, aki a kezdeményezéssel kapcsolatban örömmel oszt meg további információt az érdeklődőkkel.

Az önkormányzat az akció után falubejárás keretében megtekinti majd a tavaszi nagytakarítás eredményességét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában