2023.01.30. 16:46
Jól halad Erdőkürtön a szennyvíz hálózat kiépítése
A többéves előkészítés, tervezés és engedélyeztetés után tavaly tavasszal elindultak a Dél-Nógrád térségében is a szennyvízhálózat kiépítésének munkálatai – közölte Szebenkiné Palik Katalin, a település polgármestere.
Hozzátette: a falu mellett a projektben részt vesz Kálló és Vanyarc is. A három települést érintő beruházás pedig több mint 6 milliárd forintból valósul meg, amelyhez 330 millió forint önerőt biztosít az állam.
A polgármester arra is kitért, hogy Erdőkürtön szeptember elején indultak el a munkálatok. Jelenleg elkészült hozzávetőlegesen 800 méter gerincvezeték a Fő úton, de a Béke és Árpád utca is. Ezen túlmenően folyamatban van a Rákóczi út és Dózsa út kiépítése, illetve hamarosan kezdődik a Hárs út és Hárs köz és a Kőároki út kiépítése.
Mint mondta, a szennyvíztisztító telep építési munkálatai kora tavaszán kezdődnek el. Az év végéig pedig el kell készülni a szakembereknek a munkálatokkal. Akkor már a lakosság már rácsatlakozhat a telepre.