Kiképzés

2022.02.09. 11:20

Acélkockákat nevelnek a Nógrád megyei fiatalokból is

A végzős középiskolások számára napról napra közeledik a felsőfokú felvételi időszak vége. Szűkebb hazánkban évente hozzávetőleg húsz tanuló választja hivatásként a katonai életpályát és jelentkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára, vagy az Acélkocka névre keresztelt altisztképzési rendszerbe.

Veres Edina

Kadét kiképzésen. Bár a katonai pályán hagyományosan jóval több a férfi, egyre népszerűbb a leányok körében is

Forrás: MW

Fotó: Laufer László

A közelmúltban szűkebb hazánk több középiskolájának pályaorientációs napján is részt vettek a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (KIKNYP) 11. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársai. E programokon a végzős diákok információt gyűjthettek az altiszti és tiszti képzésekről, illetve a katonai életpálya szépségeiről és kihívásairól. 

Tureczki András százados, a Nógrád megyei iroda megbízott vezetője elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján szűkebb hazánkból évente közel húsz diák választja az altiszt- vagy tisztképzések valamelyikét. A jelentkezők között egyre több a lány. 

– A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára felvett leendő tisztek a Magyar Honvédség szerződéses állományába kerülnek, illetve a képzési időn kívül egy tíz évre szóló megállapodást írnak alá a szervezettel. Ennek értelmében az egyetemisták szerződéses szolgálati formában teljesítenek katonai szolgálatot, amelynek értelmében különböző jogosultságok illetik meg, ugyanakkor kötelezettségek is terhelik őket. Ez utóbbiak közül az elsődleges a katonai pályára való felkészülés. A tanulók „hallgató” előtaggal őrmestertől zászlósig terjedő rendfokozatokat viselnek majd. Tapasztalataink szerint a megyében, akárcsak máshol az országban, a fiatalok számára fontossá vált, hogy a szüleiktől függetlenné válva gondoskodni tudjanak magukról. Emiatt is jó hír, hogy a korábbi ösztöndíj helyett havi illetményt kapnak majd a tisztjelöltek, ami az évfolyamtól függően bruttó 260 és 300 ezer forint között fog mozogni. Kimagasló tanulmányi eredménnyel további 30 ezer forinttal tudják növelni ezt az összeget – mondta a megbízott irodavezető, aki arra is rámutatott, hogy a képzésre természetesen „civil” fiatalok is jelentkezhetnek, a honvéd kadét előélet nem felvételi követelmény, ellenben a középfokú nyelvvizsgával, illetve legalább egy emelt szinten tett érettségivel. 

A megbízott irodavezető hozzátette: a Magyar Honvédség a képzést elvégzett tiszteknek minden esetben biztosítanak beosztást. 

Mi is az az Acélkocka?

Tureczki András százados a 2019-ben életre hívott Acélkocka Altisztképzési Rendszerről is szót ejtett. Amint hangsúlyozta: a honvédségnél már több száz olyan hivatásos altiszt szolgál, akik ezt az egyéves képzést teljesítették. A jelentkezési időszak nyár elejéig tart, majd az alapkiképzés – az alkalmassági vizsgálatok után – augusztus közepén kezdődik. 

Ezután a jelentkezők egy négy és fél hónapos altiszti alaptanfolyamon vesznek részt Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A program következő, és egyben talán legizgalmasabb része az a féléves szakmai felkészítés, amelyet a honvédség különböző alakulatainál teljesíthetnek az „acélkockák”-ként is emlegetett altisztjelöltek. Mivel az érettségivel rendelkező közkatonák szintén illetményre jogosultak, így rájuk is vonatkozik a tavaly bejelentett tízszázalékos béremelés. 

 

Többen a katonai pályát választották

Megyénkben négy középiskolában fut a Honvéd Kadét Program. Az intézményekben közismereti képzésként elérhető a honvédelmi alapismeretek tantárgy, amelyből érettségizve a diákok az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára való bejutáshoz gyarapíthatják a felvételi pontjaikat. A bátonyterenyei Fáy András Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Dániel László elmondta: már a kezdetek óta részt vesznek a programban, jelenleg 74 diák látogatja a szabadon választható honvédelmi alapismeretek órát. 

– Van egy honvédelmi szaktantermünk, és kialakítottunk egy olyan szobát is, ahol légpuskával a lövészet alapjait sajátíthatják el a tanulóink. Természetesen a pályaorientációs napokon ebben a két tanteremben is szívesen fogadjuk a nyolcadikosokat is – fejtette ki hírportálunknak Dániel László. 

Az igazgató hozzátette: felnőttkorú tanulóik szép számmal jelentkeznek önkéntes területvédelmi tartalékosnak, és a Fáyban végzettek közül többen választották már hivatásként a katonai pályát. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában