Emberkereskedelem

2024.09.05. 11:25

Családi biznisz: szexuális cselekmények hadára kényszerítettek egy nőt

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya egy 55 éves férfi, egy 54 esztendős asszony és 27 éves fiuk ellen.

Nool.hu

A Bűnügyi Igazgatóság nyomozói és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai szeptember 3-án, kedden hajnalban összehangolt rendőri akcióban ütöttek rajta a Nógrád vármegye egyik községében élő elkövetőkön.

Őrizetbe vették a családi futtatókat
Őrizetbe vették a családi futtatókat
Forrás: Police.hu

– A nyomozás adatai alapján a fiatalember 2022 elejétől kiszolgáltatott helyzetét kihasználva arra bírta rá élettársát rendszeres pénzszerzés céljából, hogy lakásukon anyagi ellenszolgáltatásért szexuális cselekményeket végezzen. Időközben a férfi börtönbe vonult, ezért a sértett annak szüleihez költözött, akik ugyan befogadták őt, de cserében folytatnia kellett a prostitúciót, az ebből befolyt pénzt pedig maradéktalanul át kellett adnia nekik – közleményben tájékoztatta portálunkat Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Családi futtatói zsarolták őt

Hozzátette: a nő kilátástalan helyzetbe került, ezért a szülők utasításai alapján járt el, akik folyamatosan kontroll alatt tartották. Előfordult, hogy a sértett megpróbált kibújni a leszervezett aktusok elől, illetve abba akarta hagyni a prostitúciót, azonban családi futtatói zsarolták őt érzelmileg és próbálkozásait testi bántalmazással büntették. Amikor a fiatalember kiszabadult a börtönből, folytatta élettársa kizsákmányolását. A három elkövető még az interneten is hirdette a nő szexuális szolgáltatásait, azonban ez számukra kevés bevételt hozott, így külföldre vitték a sértettet, és ott kényszerítették prostitúcióra. Az ott megkeresett több mint egymillió forintot elvették tőle, és saját életvitelük fenntartására használták.

Segítséggel elszökött a nő

Mint megtudtuk: a nő ez év májusában külső segítséggel szökött meg a lakhelyéül szolgáló családi házból.

– A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói szeptember 3-án, hajnalban a tettesek lakásában kábítószergyanús anyagokat és a fogyasztáshoz használt eszközöket is lefoglaltak. A helyszínen megállapították továbbá, hogy a lakásba vezetett áramot a ház előtti villanyoszlopról a mérőállomás megkerülésével vételezték. Ezen bűncselekmények vonatkozásában is büntetőeljárás keretében vizsgálják a nyomozók a gyanúsítottak szerepét – emelte ki Tamás-Kovács Andrea.

Kezdeményezték letartóztatásukat

Kifejtette továbbá: a hatóság vagyonvisszaszerzés keretében több százezer forint értékben foglalt le pénzt.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális cselekmény végzése érdekében munkavégzésre, munka jellegű tevékenység végzésére, egyéb szolgáltatásra vagy jogellenes cselekmény folytatására a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt a három elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában