2024.08.18. 14:00
Elfogták a rendőrök a Karancs-völgyi tolvajt
Karancskesziben élő tolvajt fogtak el a nógrádi rendőrök a napokban, aki alig lett nagykorú, de már számos bűncselekmény van a rovásán.
Mint arról Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője beszámolt portálunknak: betört a helyi élelmiszerboltba, és az ablaküvegben 30 ezer forint rongálási kárt okozva a pénztárból összesen 250 ezer forintot lopott el a Karancskesziben élő 18 éves férfi a fiatalkorú társával a napokban.
– A bűncselekmény elkövetése után a rendőrség elől bujkált, de a nyomozók és a helyi körzeti megbízottak kitartó információgyűjtő munkájának köszönhetően elsőként a 14 éves társát, majd a 18 esztendős férfit is sikerült a településen elfogni és előállítani – közölte Buda Gábor. Hozzátette: a 18 éves elkövető azzal is gyanúsítható, hogy júniustól kezdődően több településen is kisebb lopásokat követett el, valamint még májusban Karancskesziben, a rendelő épületénél kifosztott egy 78 éves asszonyt. Akkor az idős hölgy kezéből a pénztárcáját kikapva elszaladt, és ilyen módon 135 ezer forintot zsákmányolt.
A szóvivő arra is kitért, hogy a nagykorú férfit a nyomozók kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.