Botránybíró

2024.07.05. 10:06

UEFA-döntés: a negyeddöntőben sem vezet meccset Kovács István

Ez a bíró annyira arrogáns volt, hogy szóba sem akart állni velünk – kritizálta a játékvezető tevékenységét az egyik cseh játékos.

MW

Kovács István piros lapot oszt ki a Csehország és Törökország közötti coportmérkőzésen

Forrás: AFP

Fotó: Christophe Simon

A 39 éves erdélyi játékvezető eddig két mérkőzést kapott az Eb-n, a Szlovénia–Szerbia és a Csehország–Törökország közötti találkozókon fújta a sípot. Utóbbi meccsen Eb-rekordot jelentő 18 lapot osztott ki, az első félidőben két sárgával zavarta le a pályáról a csehek játékosát, Antonin Barakot. Kovács a meccs végén a kelleténél többet hosszabbított, majd elszabadultak az indulatok, és tömegverekedéssel ért véget a találkozó, végül a csereként beállt Tomas Choryt is kiállította a játékvezető – emlékeztet cikkében az Origo.

Ez a bíró annyira arrogáns volt, hogy szóba sem akart állni velünk! A jó játékvezető az, akit nem lehet látni, de ő szeretett volna a meccs embere lenni

bosszankodott a csehek játékosa, Tomas Soucek a Törökország elleni meccs után.

Az UEFA a csoportkör után úgy döntött, nem ad lehetőséget Kovács Istvánnak és stábjának a nyolcaddöntők során, holott hivatalosan nem küldte haza őket. Az európai szövetség azóta a negyeddöntők játékvezetőit is megnevezte, és közöttük sem szerepel a nagykárolyi bíró neve.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában