A béke pártján

2024.07.15. 07:41

Orbán Balázs: a konfliktus első napjától kezdve hiteles képviselői vagyunk a békének

Ha Európa békét akar és azt akarja, hogy döntő szava legyen a háborús rendezésben, valamint a vérontás befejezésében, akkor most kell az irányváltást kidolgozni és megvalósítani – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

MW

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, a miniszterelnök politikai igazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Mindenhova azzal a céllal indultunk el, hogy feltérképezzük, mennyi és milyen esélye van a békének. Először a két háborús országba érkezett a békemisszió. Ezekből az utakból az látszik, hogy Ukrajna és Oroszország nagyon elszánt a küzdelemben, és külső közvetítők belépése nélkül sajnos az elkövetkezendő hónapokban nagyon durva pusztítást tapasztalhatunk majd fogalmazott Orbán Viktor békemissziója kapcsán a Magyar Nemzetnek a miniszterelnök politikai igazgatója. 

Orbán Balázs a potenciális közvetítőkkel kapcsolatban kiemelte, Kína és Törökország elkötelezett a béke mellett. 

Donald Trump szintén elkötelezett a béke mellett, így ha újra az Egyesült Államok elnöke lesz, akkor rövid úton saját maga fog békét teremteni. Az európaiak és a mostani amerikai adminisztráció azonban a háború folytatása mellett teszi le a voksát. A tárgyalások, a békemisszió első szakaszának tapasztalatairól, illetve a magyar javaslatokról a miniszterelnök írásban tájékoztatta az Európai Tanács vezetőit. Ha Európa békét akar és azt akarja, hogy döntő szava legyen a háborús rendezésben, valamint a vérontás befejezésében, akkor most kell az irányváltást kidolgozni és megvalósítani – mondta Orbán Balázs, aki arról is beszélt, hogy 

tulajdonképpen egy Orbán-tervről van szó, amely most már ott fekszik minden uniós miniszterelnök asztalán. Reális helyzetértékelés, reális célok és megfelelő ütemezés – erre épül a mi megközelítésünk.

Úgy vélte, nem szabad túl-, de alulértékelni sem a szerepünket. 

Pontosan tudjuk, hogy az ország ereje mire elég és mire nem, de a konfliktus első napjától kezdve hiteles képviselői vagyunk a békének, miközben az egyetlenek vagyunk, akik mindegyik féllel képesek tárgyalni. 

Önmagában az a tény, hogy ezek a találkozók kéthetes intervallumban létrejöttek, azt mutatja, hogy Magyarországnak komoly szerepe lehet a közvetítésben. A világ legtöbb országa hosszú éveket vár csak egy ilyen találkozó létrejöttére.

A politikában számít a tapasztalat. A tárgyalások során én is személyesen látom: az, hogy a magyar miniszterelnök az európai politika doyenje, a legnagyobb rutinnal és a legszélesebb személyes kapcsolatrendszerrel rendelkező politikus, számos olyan ajtót kinyit, amely mások számára sosem nyílna ki – hangsúlyozta.  

Magyarország alkalmas közvetítő, mint azt az elmúlt két hét mutatja, most pedig az a feladatunk, hogy összerakjuk ezt az új megközelítést, és Orbán Viktor tervéről megpróbáljuk meggyőzni az Európai Unió tagállamait.

A teljes interjú ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában