Fél évszázada nincs köztünk a veretlen Rocky

Rocco Francis Marchegiano 1923. szeptember 1-jén született a massachusettsi Brocktonban, egy hatgyermekes olasz bevándorló családban. Szerényen, de tisztességben nevelkedett, a tanulásban azonban sohasem jeleskedett. A középiskolát, ahol a baseballcsapat kiválósága volt, két év után abbahagyta, ezután volt rakodómunkás, kubikos, munkás a helyi cipőgyárban, miközben baseballkarrierről álmodozott. Húszévesen behívták, a normandiai partraszállás alatt ellátmányt szállított a La Manche csatornán keresztül. A seregben kezdett bokszolni, főként azért, hogy elkerülje a hadtápszolgálatot és egyéb kellemetlen „elfoglaltságokat”, s

1946-ban megnyerte a sereg amatőr bajnokságát.

Leszerelése után amatőrként folytatta, első hivatásos meccsén, 1947 márciusában a harmadik menetben kiütötte ellenfelét. Szokatlan módon ezután – a baseballkarrier reményében – visszatért az amatőrök közé, az ökölvívással csak azután kezdett komolyan foglalkozni, hogy az év folyamán a Chicago Cubs csapata eltanácsolta. Amatőrként mérlege vegyes volt, sok jövőt nem jósoltak neki: a szakértők többsége túl öregnek, túl könnyűnek, túl alacsonynak, túl képzetlennek, karját túl rövidnek találta,

javára csak erejét és elszántságát írták.

Hatalmas munkába kezdett, többet edzett, mint addig bárki, például

naponta hét mérföldet futott nehéz, külön az ő számára készített cipőben.

Profi karrier

Profi pályafutása 1948. július 12-én kezdődött, immár Rocky Marciano néven – eredeti nevébe a bemondóknak ugyanis mindig beletört a nyelvük. Ekkorra kialakult sajátos stílusa, melynek

lényege az ellenfelek felőrlése, és félelmetes ütőerejének kihasználása lett.

Mivel amatőrként volt olyan meccse, amelyet a bírók vettek el tőle,

úgy döntött: tiszta helyzetet teremt, és mindenkit ki fog ütni.

Első tizenhat mérkőzéséből egy sem tartott öt menetnél tovább, kilencben már az első menetben kiszámolták ellenfelét – a kiütöttek közül akadt olyan is, aki csak egy héttel később tért magához -, és csak a tizenhetedikben kellett a tíz menetet végigbokszolnia.

Az igazi hírnév 1951 októberében kapta szárnyára, amikor országosan közvetített meccsen a nyolcadik menetben kiütötte bálványát, a visszatéréssel próbálkozó Joe Louist. Egy évvel később már a világbajnoki címért húzott kesztyűt, s küzdelmes meccsen, a pontozóbíráknál már vesztésre állva, a 13. menetben letaglózta a regnáló bajnok Jersey Joe Walcottot. A visszavágó már simább volt, ellenfelét az első menet után eszméletlenül vitték ki a szorítóból. Marciano csak hatszor védte meg címét, de ebből ötször kiütéssel. Utolsó mérkőzésén, 1955 szeptemberében Archie Moore ellen a második menetben ő is a földre került, rászámoltak, de a kilencedik menetben egy hatalmas ütéssel ezt az ellenfelét is „kivégezte”. Hét hónappal később,

1956 áprilisában bejelentette visszavonulását, pályafutását hibátlan, 49-0-s mérleggel zárta, 43 alkalommal kiütéssel diadalmaskodott.

A csúcson hagyta abba, és volt annyira bölcs, hogy nem kísérelte meg a visszatérést, így maradt minden idők egyetlen veretlen nehézsúlyú bajnoka. (1959-ben, amikor a svéd Ingemar Johansson fejére került a korona, komolyan edzésbe állt, de egy hónap múlva meggondolta magát.) Idejét családjával töltötte, műsora volt a televízióban, bokszbíróként és kommentátorként működött, emellett beszállt egy tésztagyártó vállalkozásba is.

1969. augusztus 31-én, egy nappal 46. születésnapja előtt egy családi összejövetelre indult az iowai Des Moines városába. A kisgép üzemanyaga nem bizonyult elegendőnek, és már sötétedett, amikor a tapasztalatlan pilóta kényszerleszállást kísérelt meg.

A viharos körülmények között az ereszkedő gép egy fának ütközött, Marciano és vele utazó három barátja meghalt.

Érdekességek

Bár a szakmai értékelések szerint technika és képzettség terén nincs ott minden idők öt legnagyobb bokszolója között,

őt tartják a legerőszakosabb és legharciasabb bajnoknak.

Félelmetes testi erejéhez elképesztő állóképesség társult, tizenöt menetes mérkőzésen szakértők szerint még a legnagyobbak közül sem tudta volna senki legyőzni. Egyetlen bekapott ütés sem tudta megrendíteni, pályafutása során csak kétszer, hét másodpercig számoltak rá. Ő viszont kétszer annyit ütött, mint egy átlagos bokszoló, még az utolsó menetben is.

Egy mérés szerint ütésének becsapódása erősebb volt, mint egy acélmagvas lőszeré, energiája pedig egy féltonnás testet is megemelt volna.

Amikor 1969-ben számítógép segítségével „összeeresztették” a fénykorát élő Muhammad Alival, a mérkőzést a 13. menetben Rocky nyerte meg. Egy kommentátor úgy fogalmazott, hogy ha minden nehézsúlyú bajnokot bezártak volna egy terembe, Marciano lett volna az egyetlen, aki kijön.

Szobra áll szülővárosában, Brocktonban és abban az olasz városkában is, ahonnan apja kivándorolt Amerikába. Életéről 1999-ben játékfilm készült.

Borítókép: Rocky 1952-ben Joe Walcott ellen