Kőrösi nyomában kétszer járta meg a mesés Indiát Sztranyovszky Béla

– A millennium évében dr. Dobos Attila állatorvossal azon gondolkodtunk, hogy az államalapítás ezredfordulójához kötődve, hivatalosan miért nem emlékeznek meg a tudományos életünk jeles képviselőiről. Így került előtérbe Kőrösi Csoma Sándor személye, de végül egyedül kerekedtem fel 2000. december 13-án – ecsetelte a kezdeteket Sztranyovszky Béla. – Gyakorlatilag a Mumbai–Calcutta vonaltól északra jártam, Újdelhi, Varanasi érintésével, és érkeztem meg Darjeelingbe.

Sztranyovszky Béla dolgozó­szobájában több tárgyat is féltve őriz, amit Indiából hozott magával. Kedvünkért magára öltötte a kurtát, ezt a térdig érő selyeminget, ami a hinduknál hagyományos viseletnek számít. Megmutatta azt a kata nevezetű, szintén selyemből font sárgás árnyalatú sá­lat, amely különböző szín­össze­tételekben készül (a dalai lámának például fehér van), és a buddhistáknál a személyes tisztelet és megbecsülés legnagyobb jele, ha egy ilyen sálat a vendég nyakába tesznek. A falon pedig ott függött a tang-ka, a buddhista meditációs templomi kép.

Ő nem a panorámabuszból szemlélte a tájat, hanem közvetlen közelről, gyalog járva-kelve érezte át Indiát szagaival, illataival, megtapasztalva az itt élő emberek barátságosságát, segítőkészségét.

– Delhi piacán sétáltam, amikor egy hosszú, fehér hajú idős férfi odaintett magához, és azt mondta nekem, hogy egy nagyon kedves európai barátjára emlékeztetem, akivel annak idején együtt dolgoztak Londonban – utalt egy konkrét élményre a tanár. – Nagyon sok segítséget kaptam Calcuttában, ahol Kőrösi a tibeti–angol szótár és nyelvtan nyomdai előkészítését végezte, Darjeelingben, a sírnál pedig a hant egyik gondozója, Mr. Dekeva társaságában egy fekete gránit emléktáblát helyeztem el.

Sztranyovszky Béla másodjára, 2004-ben a távoli szubkontinens egészen más arcát látta, négy–ötezer méteres magasságokban.

– Nyugat-Tibet csodálatos vidék, ahova még ma sem könnyű eljutni – mondta a keleti világutazó. – Zangla rendkívül fontos állomása a Kőrösi-életműnek, hiszen lényegében itt kezdte el a tényleges munkásságát. Ide két emléktáblát vittem, az egyikre a magyarországi, Kőrösi nevét viselő iskolák neveit írattam rá, a másikat pedig Balassagyarmat önkormányzata nevében az akkori polgármester, Lombos István ajánlotta fel. Életem meghatározó élménye ez a két út, nagyon sok mindent átértékeltem, kiderült, mennyi minden érdektelen, amikor meglátod, milyen hihetetlen gazdagság lakozik ott, ahol azt az egyszerű európai ember nem is sejtené, és találkozol egy olyan szellemi óriás örökségével, mint Kőrösi Csoma Sándor volt.