Lovasok legjobbjait utasította maga mögé a salgótarjáni fiatal

– Kérlek, tekintsünk vissza egy kicsit az időben! Családból hozod a lovak, illetve a lovaglás iránti szeretetet?
– Érdekes a kérdés, több válaszom is lenne rá. Nem volt a családom igazi hagyományos lovas család. Kamaszként sok időt töltöttem a számítógép előtt, édesanyám pedig ebből a semmittevéses állapotból szeretett volna kizökkenti akkor, amikor 2014 májusában magával vitt egy salgótarjáni lovardába. Igaza lett! Egész kisgyermekként tehát még nem volt meg a lovakhoz, a lovassporthoz való kötődésem, ehhez a "szerelemhez" kellett az anyukám közbenjárása is. Ám onnantól kezdve, hogy először átléptem a lovarda kapuját, egy varázsütésre beszippantott ez a csodálatos világ. A lovazás szeretete pedig egy életre szól!

– Olyannyira, hogy az elmúlt években számos versenyen letetted már a névjegyedet. Mi motivál a megmérettetéseken?
– Már a debreceni egyetemi éveimet (lótenyésztő és lovassportszervező szakon tanult – a szerk.) megelőzően is szerepeltem régiós versenyeken, de a cívisvárosi évek alatt szerzett lovas tapasztalat során jöttek az igazi versenyeredmények. Egy ideje rendszeresen veszek részt országos és nemzetközi megmérettetéseken is.  A versenyzés a lovassportban sem olcsó dolog, sajnos nagyon magasak a lótartás és a versenyzés költségei is, így önerőből mindez nehezen finanszírozható. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak, illetve a salgótarjáni Fekete Felnőttképzési Kft. és a hajdúböszörményi Móricz Kft. támogatásának. Ők segítenek abban, hogy a versenyeken is bizonyíthassak. 

A fiatal lovas igazi meglepetést okozott

– Legutóbb az Egri Zoltán emlékversenyről térhettél haza szép győzelemmel. Ha jól tudom, ez számodra is meglepetés volt. Miért?
– Egri Zoltán korábbi szilvásváradi polgármester nevével fémjelzett emlékversenyen jellemzően a díjugrató versenyzők elitje áll rajthoz, tisztelettel adózva a kiváló lovasember emlékének. A versenyhétvége nagydíja – a maga 140 centiméteres magasságával, fedeles pályán – nagy kihívás a lovasok és a lovaik számára is. Az előző évek nyertesei mind díjugrató válogatott versenyzők, magyar bajnokok, nemzetközi és országos szinten is meghatározó lovasok voltak. Egy szóval cseppet sem véletlen, hogy óriási izgalommal indultam neki a díjugratók körében igen nívósnak számító versenynek. Alig hittem el, hogy győztem, ráadásul extra meglepetésként ért, hogy fiatal lovammal egyedül tudtam hibátlant lovagolni.

– Vivant Van De Boss nevű lovaddal már nem először lovagoltatok a dobogó tetejére. Mi volt eddig a legnagyobb sikeretek?
– A legjobb eredményeimet jelenlegi, Vivant Van De Boss nevű lovammal értem el. A mostani szilvásváradi győzelem előtt volt pár sikeresnek nevezhető versenyhétvégénk országos szinten, de nyertem vele korosztályos nemzetközi versenyt is. Utóbbi díjátadóján nekünk szólt a Himnusz, azt sosem fogom elfelejteni!

– Említetted, hogy egy fiatal paripáról van szó. Mit tudhatunk még róla?
– Immár négy éve lovagolom, a saját tulajdonomban van. Ő egy nyolcéves Lewitzi ménesben tenyésztett, kiváló felmenőkkel rendelkező oldenburgi, pej színű, herélt. Négyéves korától én lovagolom, a felkészítését is én végzem. Velem kezdett el versenyezni és a fokozatosság elvét figyelembe véve, korosztályának megfelelően évenként haladtunk előre egyre magasabb szintekre. Nagyon barátságos és szerethető ló. Sporttársként rendkívül együttműködő és segítőkész a versenyeken. Szóval nem is kívánhatnék jobb partnert!

Büszke rá, hogy salgótarjáni

– Jelenleg egy Nógrádtól jóval nagyobb vármegyében élsz. Nem próbáltak még elcsábítani az ottani lovas egyesületek?
– Az egyetem alatt és után a kapcsolatrendszerem, a barátaim, és nem utolsó sorban a barátnőm Debrecenhez, majd később Hajdúböszörményhez kötöttek. De annak ellenére, hogy lett volna lehetőségem más lovasegyesületekbe átigazolni, mindvégig kitartottam a salgótarjáni Vilimi Lovassport Egyesület mellett, melyhez több szál is köt. Talán a nagyobb egyesületek jobb lehetőséget, jobb eredményeket kínáltak volna, de számomra fontos a család, a szülőföldhöz való tartozás, és büszkén vallom magam salgótarjáninak!

– Mit gondolsz egyébként a nógrádi lovas életről, a lehetőségekről?
– Ha azt nézzük, Nógrád a legkisebb vármegye az országban, ahhoz képest pedig nem vagyunk az utolsók. A vármegyei lovas életben jó néhány esemény történik – lovasnap, lovasbál, lovas versenyek –, szóval van itt mozgolódás. Lehetőség talán kevesebb adódik, mint az ország frekventáltabb lovashelyein, de kellő akarattal, szorgalommal és alázattal  lehet nógrádi versenyzőként is országos vagy akár nemzetközi szintű eredményt elérni. Én legalábbis ezen dolgozom.

– Milyen terveid vannak?
– A terveimhez szükséges a jó ló, a kellő felkészülés, a ló és lovas egészsége, a formaidőzítés, és nem utolsósorban a pénzügyi támogatás. Ha szerencsés módon mindezek összejönnek, továbbra is igyekszem a vármegye legjobb díjugrató lovasa lenni, de távolabbra mutató vágyaim is vannak. Ez azonban legyen még a jövő titka!

Októberben lovasnapot szerveztek Nógrádgárdonyban, nagy sikere volt a rendezvénynek: