Eredményes lovaglás

2024.08.26. 17:30

Újabb szintre lépne a salgótarjáni lovas szakosztály

A salgótarjáni Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület (R.P.T.E.) lovas szakosztálya – a tavalyi év mintájára – idén is több szabadidős ügyességi versenyen vett részt. Jövőre újabb célt tűztek ki maguk elé.

Palchuber Kinga

Szép eredményeket ért el a lovas szakosztály

Forrás: Beküldött

Urbányi Nikolett, a lovas szakosztály vezetője arról tájékoztatta portálunkat, hogy az eredmények tükrében elmondható, az induló lovasok és lovaik jól felkészülve, összeszokottan indultak el a versenyeken. 

lovas
Az ügyességi versenyeken idén is szép eredményeket értek el a salgótarjáni lovas szakosztály fiataljai
Forrás: Beküldött

– Bárnában és Vácrátóton mérték össze ügyességüket a fiatalok. Előbbi helyszínen a kezdő és haladó kategóriában egyaránt hibátlan eredményt értek el, Bagdad és Boni nevű lovainkkal. Emellett Vácrátóton kezdő kategóriában, valamint a pontgyűjtő versenyen is volt mire büszkének lennünk – tette hozzá a vezető.

A fiatal lovasok megértek a továbblépésre

Kiemelte, hogy a lovasok felkészítője Urbányi Zoltán, mint ahogy azt tervezte már régebbről, tovább gondolva a western szakágban is szeretne szép sikereket felmutatni.

– Az ügyességi versenyen való kétéves részvétel és a tavalyi házi verseny is jól megmutatta, hogy a ló és lovas közötti összhang és a finom irányítások megértek arra, hogy egy újabb szintre lépjünk. Büszkék vagyunk lovasainkra, akik szorgalmasan járnak edzeni, és úgy gondoljuk, hogy az ügyességi versenyeket túllépve, páran már jövőre az említett western szakágban mutathatják meg tudásukat – ismertette a szakosztályvezető, aki szerint mindennek a megvalósítása egy lassan felépülő, de alapos felkészülést igényel majd. 

Urbányi Nikolett elárulta: nagy bánatukra Nógrád megyében nincs lehetőségük a western versenyeken való bemutatkozásra, s ez megnehezíti az előrehaladást. Azonban igyekeznek szponzorokat keresni, hogy tudják támogatni azokat a gyerekeket, akiknek tehetsége megállíthatatlanul szárnyalhatna tovább a lovak hátán. A szakosztályvezető reméli, hogy jövőre mindez valóra válhat, és újabb sikereknek örülhetnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában