Kosárlabda

10 órája

Apróbb fennakadásokkal ugyan, de tovább robogott a tarjáni expressz (fotók, videó)

A tabella alsó felében táborozó TF-Budapest ellen papírforma győzelem volt prognosztizálható, de sokszor a könnyűnek ígérkező mérkőzések a legnehezebbek. Naná, hogy most sem volt ez másként…

Szabó Péter

A kissé döcögősen induló bajnoki rajt után magasabb sebességi fokozatba tudott kapcsolni az SKSE, a jászberényiek és a fehérváriak legyőzése után minden jel arra mutatott, hogy az ötödik fordulóban is győzelmet ünnepelhet majd a lelkes hazai publikum.

Antrell Charlton a mezőny legjobbjaként 24 ponttal járult hozzá az SKSE győzelméhez
Antrell Charlton (labdával) a mezőny legjobbjaként 24 ponttal járult hozzá az SKSE győzelméhez
Fotó: SzP / Forrás: Nool.hu

Ormai középtávoli dobásával kezdték meg a hazaiak a pontgyártást, de a fővárosiak sem maradtak adósok. Az első hét percben fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor is Charton percei következtek. Az amerikai idegenlégiós egymaga gyors egymásután nyolc pontot tett a kijelzőre, így egy megnyugtató 7 pontos előnnyel zárták Cserényiék az első felvonást. (19-12)

A rövid szünetet követően újabb Charlton-tripla borzolta a budapestiek kedélyállapotát, de ez egyúttal ébresztőt is fújt nekik. A vendéglátók pontatlan dobásai és lazább védekezése nem maradt büntetlenül, ami újra nyílttá tette a párharcot. A szünet előtt percekben csupán büntetőkből gyűjtögették pontjaikat a hazaiak, az addig kiépített előny végül egy távoli dobásnyira olvadt a félidő végére. (35-32)

Saját magának nehezítette meg a helyzetét az SKSE

A nagyszünetben Dániel Péternek sikerült nagyjából rendet rakni a hazai fejekben, így a folytatásban lassan, de biztosan újra sikerült ellépni az ellenféltől. Már akár két számjegyű előnyt is kiépíthettek volna Kalassaiék, de mintha csak a 10 perccel azelőtti játék forgatókönyvét másolták volna a csapatok a tehetséges fiatalok újra erőre kaptak. A sok szabálytalansággal is tarkított negyedben kiélezett csata folyt, így a végső döntés a zárófelvonásra maradt. (61-55)

A második kisszünetben a hazaiak vezetőedzője az egész csarnokot betöltő hangos fejmosás után küldte játékosait a parkettre. A „dorgálásnak” meg is lett az eredménye. A négy perc alatt kiépített 10 pontos előny már-már előre is vetíthette volna az újabb tarjáni diadalt, ám az egész mérkőzésre jellemző hektikus játék az véghajrában is folytatódott. A vendégek újra felrázták magukat és egy 9-0-ás roham után már megint csak egyetlen pont különbséget mutatott a kijelző. Ezt követően még egy ötpontos hátrányt sikerült minimálisra apasztania a TF-nek, de a vezetést ezúttal sem sikerült magukhoz ragadniuk. A fordulatokban gazdag összecsapást végül Karanfilovski büntetői zárták, ezzel zsinórban harmadik győzelmét gyűjtötte be a tarjáni csapat.

Összességében a hullámzó teljesítmény majdnem megbosszulta magát. Az SKSE hozta ugyan a kötelezőt, de ez az összecsapás (is) bebizonyította, hogy a bajnokság Piros csoportjában nincs könnyű meccs, minden egyes győzelemért keményen meg kell harcolni. Folytatás egy hét múlva Nyíregyházán, ahol az egyik nagy rivális ellen kell majd bizonyítani Kazyéknak.

NB I/B, Piros-csoport, 5. forduló:
Salgótarjáni KSE – TF-Budapest 83-78 (19-12, 16-20, 26-23, 22-23)
Salgótarján: Karanfilovszki 5/3, CSERÉNYI MARTIN 11/3, KALASSAI 13/3, Hargitai 3, ORMAI 13. Csere: CHARLTON 24/12, Kazy 4, Prodanovics 6/6, Rékasi 4. Edző: Dániel Péter. TF-Budapest: Heimann 2, Sebők 10, Simon B. 7/3, Baki S. 6, TÖMÖSVÁRY 17/3. Csere: Tichov 9, SZANYI 12/3, LŐRINCZE 9/6, Kalmár, Molnár M. 2, Bogdán 4/3. Edző: Beák Gábor.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–4, 8. perc: 12–9, 11. perc: 22–14, 15. perc: 27–25, 21. perc: 39–32, 25. perc: 47–38, 30. perc: 61–51, 31. perc: 61–58, 34. perc: 70–60, 37. perc: 72–71. Kipontozódott: Rékasi (32.).

Dániel Péter: – Kicsit elaltatott minket az előző két forduló sikeres szereplése, talán azt hittük, hogy innentől kezdve már könnyebben fognak jönni a jó eredmények. Pozitívum az egészben, hogy ez a mostani, józanító pofon egy győzelem formájában érkezett, amihez egyébként természetesen gratulálok a srácoknak!

Utánpótlás mérkőzésen:
Beszterce KK U21 – TF-Budapest U21 73-84 (16-22, 30-23, 13-19, 14-20)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában