Labdarúgás

2 órája

Karancslapujtői győzelem a forduló rangadóján

A tizedik forduló mérkőzéseivel folytatódott a vármegyei I. osztály pontvadászata.

Langa Attila

A Karancslapujtő (piros mezben) gárdája két vállra fektette a Bánk csapatát

Fotó: Vendel Lajos

Vármegyei I. osztály, 10. forduló: 
Unicum FC Mohora – Bátonyterenyei TC 3–2 (1–0)
Mohora, 60 néző. Vezette: Gecse Z. (Homoki G., Pálinkás S.). Mohora: Földi – Hegyvári, Vandornyik (Filip), Lavkó, Molnár, Borkó (Hugyecz), Széles B., Bartal (Benécs), Klinger (Mitasz), Pistyúr (Gál), Szita. Edző: Baranyi Tibor. Bátonyterenye: Zsignár (Guruz) –  Kiss, Német, Menczel, Tupi, Illés, Pál-Balázs, Juhász (Bogdán), Monye (Nagy-Majdon), Rátóti, Myszor. Edző: Sárközi Tamás. Gl.: Szita (3), ill. Myszor (2). Sárga lap: Lavkó, Mitasz.

Baranyi Tibor: – Egy nagyon szimpatikus, de védekezésre berendezkedett csapattal találkoztunk. Nehezen tudtuk feltörni a védelmüket, majd a második játékrész elején bealudtak a játékosaim, így a vendégeknek sikerült fordítaniuk. Csapatunk erejét mutatja, hogy sikerült egyenlítenünk, majd a győzelmet is megszereztük, főképp a parádésan teljesítő Szitának köszönhetően. Köszönöm a játékosaimnak ezt a szép napot, a vendégeknek pedig minden jót kívánok!

Sárközi Tamás: – Nem volt egyszerű a mérkőzésre való készülés, mivel nagyon sok hiányzónk volt, plusz még mérkőzés előtt pár órával is volt meghatározó játékos, aki lemondta. Tehát nem jó előjelekkel utaztunk egy masszív és kimondottan jó játékos állományú együtteshez. Ehhez képest a játékosok, akik voltak, továbbá a fiatalok erőn felül teljesítettek és olyan mérkőzést játszottunk, ahol benne volt a nagy hazai fölény ellenében is a meglepetés, hiszen vezettünk 2-1-re is. Abban a periódusban volt egy lehetőségünk, amit ha gólra váltunk, akkor nagy lehetőségünk lett volna a győzelemre. Aztán kisebb hibáinkat Szita kihasználta, így meg tudták végül nyerni a mérkőzést, amihez gratulálunk nekik. Mondtam a játékosoknak, hogy ez megint csak a szív diadala volt, hiszen annyi melót tettek a mérkőzésbe, végig betartva a taktikát, hogy az én szememben ez győzelemmel ért fel, amire szintén lehet építkezni a továbbiakban. Nagyon ült a taktika, amit ezúton is szeretnék megköszönni azoknak az edzőknek, akiktől tanultam legfőképp Sebestyén Sziszitől, hiszen a mai mérkőzésen a középső zónás védekezésünk és terület védekezésünk nagyon hatékony volt, amit legfőképp tőle tanultam. Ehhez természetesen kellett, hogy a játékosok erre vevők legyenek és fizikálisan meg tudják valósítani. Jó az út, megyünk tovább!

Pásztói SK – Szécsény VSE 2–0 (2–0)
Pásztó, 110 néző. Vezette: Hegedűs M. (Urbán V., Bérczi B.). Pásztó: Kaszás – Almási (Dinka), Kelemen, Molnár M. (Hegedűs), Békési (Földi), Dóra (Percze), Tari, Toldi, Kovács B., Szőllősi, Csáki (Csépe R.). Edző: Szabó Gábor. Szécsény: Csampa – Bárány, Végh (Mester), Molnár Gy., Rácz I., Rácz A., Konderla, Berki A. (Bangó), Berki J. (Gáspár), Puporka, Kovács S. Edző: Tőzsér Zsolt. Gl.: Almási, Tari. Sárga lap: Molnár Gy., Bangó.

Szabó Gábor: – Erről a mérkőzésről nehéz bármit mondani, nem is teszem. Két gólt rúgtunk és győztünk. 

Tőzsér Zsolt: – Tíz hiányzóval indultunk útnak, valamint négy ifistát avattam, akik megállták a helyüket. Végh Öcsi 55 évesen példát mutatott játékba és hozzáállásban. Ha kapu előtt tudnánk figyelni, másképpen alakulhatott volna a mérkőzés.

Diósjenői SE – Héhalom SE 5–0 (0–0)
Diósjenő, 70 néző. Vezette: Varga F. (Pál A., Annus A.). Diósjenő: Nagy (Boár) – Zsiák, Makkai, Csóri (Tóth Sz.), Molnár, Calo, Varga, Csoknyai (Ruzicska), Besnyő (Kiss), Schrammel (Szitás), Szikszai. Edző: Lába Csongor. Héhalom: Szilágyi (Farkas) – Kotasz, Tancsik, Tóth, Gólya (Gyuriska), Nagy Á. (Balog), Hajdu, Nguyen, Lakatos (Varju), Surányi, Ocsovszki (Vasas). Edző: Berkes László. Gl.: Kiss (3), Tóth Sz., Ruzicska. Sárga lap: Calo, ill. Kotasz, Tóth, Lakatos, Tancsik.

Lába Csongor: – Az első félidő nagyon küzdelmes volt. A második játékrészben nagyon jó és ötletes támadó játékkal rukkoltunk elő. A gyakorolt támadásokból sikerült már helyzetekig és gólokig eljutni. Az eredmény ellenére egy nagyon nehéz, küzdelmes meccs volt, szóval nagyon ügyes és jól felkészített csapat a Héhalom.

Berkes László: – Az elmúlt hetekben kezdtünk magunkra találni, ami győzelmet még nem jelentett, de pontot már sikerült szereznünk. A mostani mérkőzésben is benne volt a pontszerzés lehetősége. Az első félidőben érezhető volt a gól jelentősége, mert kevés nagy lehetőség alakult ki a kapuk előtt. A második játékrész elején, sajnos egy elkerülhető szituációból az ellenfél szerezte meg ezt a lélektanilag fontos találatot, ami megpecsételte a mérkőzés további sorsát. Gratulálok az ellenfélnek és további sok sikert kívánok!

Szügy-Talent 2019 – Szendehely FC 0–5 (0–2)
Szügy, 60 néző. Vezette: Aszódi Cs. (Szabó B., Visnyei B.). Szügy: Tóth – Mócz (Bozsó), Venczel, Varga M., Petrás (Tátrai), Dávid (Zólyomi), Mindszenty, Koplányi, Kreuch (Balga), Brezovszki (Szabó), Hugyecz. Edző: Koleszár Krisztián. Szendehely: Boda – Németh D., Németh Á. (Kovács), Balogh (Kakuk), Marosi, Gábriel, Dancsó, Matolcsi (Veisz), Kaszás (Monostori), Pápai (Maczkó), Magos. Edző: Schwarcz Zoltán. Gl.: Marosi (2), Balogh, Matolcsi, Kaszás. Sárga lap: Kakuk.

Silver Tüzép-Karancslapujtő – Bánk-DUSE 4–1 (1–1)
Karancslapujtő, 120 néző. Vezette: Kalmár P. (Elischer M., Soós-Valenta B.). Karancslapujtő: Vida – Orosházi, Ökrös, Sándor, Budveszel Benjámin (Czigler), Csatlós D., Domán, Gyetvai, Bonivárt, Pál (Katona), Budveszel Benett. Edző: Csatlós Tamás. Bánk: Borsi – Gyebnár, Palkovics (Oláh), Járvás (Királyházi), Frey, Márkus, Sándor (Nagy), Kovács (Hrabovszky-Machál), Tarlósi P., Tóth (Bravo), Tarlósi M. Edző: Torják István. Gl.: Pál (3), Bonivárt, Katona, ill. Gyebnár. Sárga lap: Ökrös, Csatlós D., Csatlós T. (kispadon), ill. Tóth.

Csatlós Tamás: – Gratulálok a csapatnak, hiszen meggyőző játékkal és nagy akarattal ilyen arányban is megérdemelten nyertünk!

Vizslási SE – Balassagyarmati VSE 7–0 (2–0)
Vizslás, 110 néző. Vezette: Ordasi I. (dr. Varga P., Szász K.). Vizslás: Brunda – Oláh F. (Varga), Czutor (Sólyom), Miklós, Oláh Z. (Babka), Bozó (Horváth), Jakab, Bata, Pócsa, Novák, Kovács (Kisbali). Edző: Bujtár Tamás. Balassagyarmat: Makrai – Pincze, Bukta, Soós-Valenta, Molnár (Kelecsényi), Gerliczki, Sallói, Varga Cs., Csillik (Pécsi), Jele, Erdélyi. Edző: Mátyás Zsolt. Gl.: Bata (3), Horváth (2), Kisbali, Sólyom. Sárga lap: Jakab, Babka, ill. Pincze.

Bujtár Tamás: – Nagyon sportszerű mérkőzésen, magabiztos győzelmet szereztünk. Játékosaimnak ismét jár a gratuláció, a vendég csapatnak sok sikert kívánok a folytatásban.

Mátyás Zsolt: – Mondhatni,  hogy jött a papírforma, de a gólarányt illetően csalódott vagyok.
Több volt ebben a mérkőzésben!

Szabadnapos: Berkenye SE.

A mérkőzések hivatalos jegyzőkönyve és a tabella IDE KATTINTVA érhető el!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában