Atlétika

3 órája

Szombaton gyerekek lepik el a balassagyarmati pályát

Október 26-án, szombaton a tavaly átadott balassagyarmati atlétikai pályán rendezik meg régiónk U10-es és U12-es csapatbajnokságát.

Bakos László

A 10 órakor kezdődő megmérettetésen a régió atlétikai szakosztályai mérik össze tudásaikat futásban, dobásban és ugrásban. Természetesen a főszervező Salgótarjáni Atlétikai Club vármegyeszékhelyi, valamint a helyi Dózsa György Általános Iskolára épülő bázisai több 8 fős csapatot is kiállítanak majd. 

A tavalyi pályaavatóhoz hasonló versenyt rendeznek szombaton
Fotó: B. L. / Forrás: Nool

A kisebbeknél sprintváltó, helyből távolugrás, medicinlökés, kislabdahajítás és mini Cooper-futás, míg a nagyobbaknál sprint-, valamint 8x50 méteres váltó, távolugrás, vortexhajítás, kerékpárkülső vetés és 1000 méter futás is szerepel a programban.

Az előnevezések alapján összesen 27 csapat, azaz több mint kétszáz versenyző méri össze tudását. A szervezők a pálya mellé várják a sportág szerelmeseit és az érdeklődőket, hogy szurkoljanak a nógrádi atlétapalántáknak.

Jó viszonyt ápolnak
A SAC és a Dózsa között 2017 óta él az együttműködés, aminek keretében az egyesület eszközökkel, és lehetőség szerint csoportvezetői díjjal segítik az iskola munkáját. Cserébe a fiatalok a salgótarjáni klub kötelékébe tartoznak. Az együttműködésnek köszönhetően részt tudnak venni a Kölyökből Atléta programban, aminek regionális versenyét rendezik meg szombaton – ugyanolyat, mint tavaly áprilisban, a pályaavatón.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában