Programok

2 órája

Csúszik az ifjúsági ház felújítása, de a programok pezsegnek Szécsényben

Az Egyesek Ifjúsági Egyesület ifjúsági házat hoz létre Szécsény központjában. A közösségi tér felújításához eddig közel 1,5 millió forintot sikerült összegyűjteniük. A még zajló felújítási munkák miatt ugyan tavaszra halasztották az ifjúsági ház hivatalos megnyitóját, azonban az egyesület tagjai addig is számos programmal kedveskednek a helyi és a környékbeli fiataloknak.

Lászlók Judit

Mint arról portálunkon korábban beszámoltunk, az Egyesek Ifiház jelenleg is felújítás alatt áll, bizonyos munkálatok elvégzéséhez pedig szükség van még anyagi forrásra, ezért a nyáron egy nagyobb adománygyűjtő kampányt indítottak. Ennek során közel 1,5 millió forintot sikerült összegyűjteniük, amellyel az épület tető felújítására fordítanak majd. 

ifjúsági ház
Az Egyesek Ifjúsági Egyesület ifjúsági házat hoz létre Szécsény központjában
Forrás: Beküldött

Bár az adománygyűjtő kampány a napokban befejeződött, a gyűjtés tovább folytatódik és novemberben egy ehhez kapcsolódó eseményt is szerveznek. Ennek tekintetében továbbra is várják a tárgyi és az anyagi támogatásokat az Egyesek Ifiház felújítási munkálataihoz. A szervezet tájékoztatása szerint az őszre tervezett ifjúsági ház hivatalos megnyitóját a felújítási munkálatok csúszása miatt, kénytelenek voltak jövő tavaszra halasztani. Azonban addig is számos programmal várják majd a helyi és a környékbeli fiatalokat. 

Az ifjúsági ház közösséget is teremthet

– Szeptember elsejével hivatalosan is elindult a Youth of Szécsény ifjúsági részvételi projektünk, amelyet az Európai Unió támogat – közölte Becsey Janka, az Egyesek Ifiház vezetője. Hozzátette: 

Az elkövetkező egy év során az lesz a célunk, hogy bevonjuk Nógrád vármegye fiataljait a programjainkba és a közösségi tevékenységeinkbe. Emellett szeretnénk, ha a szécsényi és környékbeli fiatalok aktív szerepet töltenének be a helyi társadalomban, részt vennének a város életében, és a saját hangjukat is hallatnák. Ennek érdekében közösen olyan programokat szervezünk majd, amelyek segítik a fiatalok társadalmi szerepvállalását.

Becsey Janka kiemelte, hogy az év folyamán a projekt résztvevői nemcsak az aktív társadalmi részvételről tanulhatnak, hanem megismerhetik az Európai Unió ifjúsági programjait is. Emellett lehetőségük lesz a nyelvi készségeik fejlesztésére külföldi önkéntesek segítségével. A programokra pedig minden érdeklődőt várnak 14 éves kortól egészen 30 éves korig.

Angol klubot, társas estet és halloweeni bulit is szerveznek

Az ifjúsági részvételi projekten kívüli programjaikról Klincsok Veronika, az ifjúsági ház felújításának szakmai vezetője ismertette: – Szervezés alatt van egy beszélgetős angol klub létrehozása, amelynek során elsősorban a játékos társalgásra fordítunk figyelmet, nem pedig a kötött tanulásra, ezzel is a fiatalok beszédkészségét szeretnénk fejleszteni. Továbbá október 25-én társas estet szervezünk, a szécsényi Avyz’z Burger-ben, illetve november elsején egy halloweeni buli is várja majd az érdeklődőket az Egyesek Ifiházban. Emellett tervben van a jövő nyárra egy ifjúsági fesztivál is méghozzá meghívott zenészekkel.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában