2022.07.08. 17:38
Örök sportértéke van az SBTC bronzérmének
1972. július 9-én játszotta az 1971/72-es bajnokság utolsó mérkőzését az NB I-ben az 1920-ban alapított salgótarjáni fekete-fehér gárda. Akkor éppen ötven éve kapta meg a városi rangot Salgótarján. Azóta pontban újabb fél évszázad telt el váltakozó sikerrel. A közelmúltban véget ért NB III-as bajnokságból való ismételt kiesés bizony nem volt méltó a várossá válás centenáriumához. Ez azonban mit sem von le a tiszteletet parancsoló elődök érdemeiből, sőt még inkább kifényesíti a bronzmedált.
Szalay Miklós (labdával) 6.73-as átlaggal zárt a Népsport osztályzatai alapján | Archív fotó | Beküldött
Bár az utolsó két mérkőzés – Székesfehérváron és Újpesten – súlyos vereséggel végződött, a harmadik helyet – amelyet a Bp. Honvéd elleni itthoni, 15 ezer néző előtt elért 3–1-es bravúr erősített meg – már nem veszélyeztette, az ezüstérem elérését azonban meghiúsította. A bajnok az Újpesti Dózsa lett 46 ponttal, 78-30-as gólaránnyal, míg a második helyen a Bp. Honvéd végzett (39 pont 51-26-os gólarány). Az SBTC ugyanannyi pontot gyűjtött, szintén 51 gólt rúgott és a 39 kapott gól miatt szorult csupán a fővárosi együttes mögé.
Öt játékos (Básti István, Kmetty József, Horváth Ferenc, Répás Béla és Vertig József) mind a harminc mérkőzésen pályára lépett, de az összes – 2700 – játékpercet csak a középhátvéd, Kmetty József játszotta végig.
A nagyszerű eredményhez a következő játékosok is hozzájárultak több-kevesebb mérkőzéssel: Baranyai Gyula, Bartha András, Gecse Ferenc, Jeck Ferenc, Kajdy Tibor, Kovács István, Loch Károly, Magyar Lajos, Miklós József, Sáfrány István, Szalay Miklós, Szoó József, Szőke István, Toldi Miklós és Varga Sándor.
A Népsport osztályzatai alapján Szalay Miklós 6.73-as átlaggal a ferencvárosi Szűcs Lajossal holtversenyben lett harmadik az összetett rangsorban. A posztonkénti versenyben Szalay Miklós az első, Kovács István a második, Básti István, Horváth Ferenc és Varga Sándor a harmadik, Kmetty József és Vertig József a negyedik, Gecse Ferenc az ötödik, Répás Béla a hatodik, Jeck Ferenc a kilencedik, Kajdy Tibor a tizedik, Magyar Lajos a tizenkettedik helyen végzett. Szalay Miklós bekerült az év válogatottjába is, többek között Bene Ferenc, Fazekas László, Dunai II. Antal, Kű Lajos és Páncsics Miklós társaságában.
Nem mellesleg az akkor már olimpiai bajnok Szalay – Básti Istvánnal együtt voltak tagjai az 1968-ban Mexikóban győztes csapatnak – 1972 januárjában Madridban Spanyolország ellen magára ölthette a magyar válogatott mezét is Juhász István cseréjeként. Az emlékezetes bajnoki szezonban a legtöbb gólt – tizet – Jeck Ferenc szerezte, míg Horváth Ferenc és Kovács István egyaránt nyolcat-nyolcat rúgott. A sikercsapat – amely az AEK Athén ellen 1972 őszén indulhatott az UEFA Kupában is, sajnos az athéni 3–1-es vereséggel és az itthoni 1–1-s döntetlennel hamar kiesett – edzője Moór Ede, erőnléti trénere pedig Szabó Géza volt.
Sajnos a felsoroltak közül sokan már eltávoztak, őket holtukban illeti főhajtás, az élőknek pedig jár a gratuláció, hiszen olyan sport- és várostörténeti fejezetet írtak, amelyet soha nem lehet elfelejteni és a belátható jövőben megközelíteni sem! Köszönjük Nekik és azoknak is, akik bármilyen minőségben bábáskodtak a csapat körül, de nevük ezúttal nem került említésre.
