Nem bántak kesztyűs kézzel a kétszeres olimpikon salgótarjáni bokszolóval

- 1966-ban a nagybátyja vitte le a bokszterembe. Más sportág szóba se kerülhetett?
- A focit is kipróbáltam, de az nem az én világom volt. Amikor először bekerültem az ökölvívók közé, rögtön ott is ragadtam, és nem volt kérdés, hogy focizni járjak, vagy ide. Hála az égnek, jót választottam.
- Gyorsan jöttek az eredmények az SBTC színeiben.
- Már 1969-ben ifjúsági válogatott lettem, a salgótarjáni Kohász pályán (mai nevén Szojka Ferenc Stadion – a szerk.) megrendezett versenyen, majd felnőtt válogatott is, 1970-ben. Ekkor bevonultam katonának, és a Budapesti Honvédből jutottam ki az 1972-es olimpiára.

- Hogy élte meg a müncheni utat?
- Hatalmas élmény volt az olimpia, szerintem minden sportoló számára az a csúcs. De az, hogy oda kijussak, sokat kellett dolgoznom. 1970-ben vettem részt az első kontinenstornámon, a miskolci junior Eb-n, ahol harmadik lettem, majd egy évvel később a madridi felnőtt Eb-n ezüstérmet szereztem, így nem volt kérdés, hogy 57 kilóban ki utazzon az olimpiára. Nagyon nagy csapatunk volt akkor, a legendás „Ötös-fogatnak” is hívtak minket. Ilyen nem volt előtte, és utána sem, de mi, edzők azért dolgozunk, hogy ismét legyen egyszer. Az olimpia nagyon jól sikerült, bár úgy kaptam ki a döntőbe jutásért vívott meccsen 3-2 arányban, hogy bár két bíró engem hozott ki győztesen, a pontarány miatt mégsem én jutottam a fináléba. De nagyon örültem annak, hogy felállhattam a dobogóra, és képviselhettem Magyarországot, na meg persze Salgótarjánt. 
- A müncheni olimpia sajnos a terrorizmusról is emlékezetes maradt…
- A mi szállásunkról ráláttunk arra az épületre, amit a terroristák elfoglaltak, így mindent szemmel tudtunk követni, és a saját fülünkkel hallottuk a dolgokat. A játékok felénél volt ez a balhé, és nem is bántam volna, ha véget vetnek az olimpiának, mert nagyon nagy feszültség volt az olimpiai faluban. Ami történt, megtörtént, utána azonban hála az égnek már nem volt baj. A záróünnepségre nem volt kötelező elmennünk, mi nem is mentünk, mert hát egy kicsit majréztunk, hisz érkeztek még fenyegetések, hogy felrobbantják a stadiont.

Nagyon gyors volt

- Mi volt az erőssége és gyengesége?
- Az volt a baj, hogy alacsony voltam, lehettem volna egy kicsit magasabb. Ezért más technikát kellett kidolgozni nekem. Ebben sokat segített a Honvédban Énekes Árpád. Az előnyöm az volt, hogy nagyon gyors voltam. A papírsúlyúak nem voltak olyan gyorsak, mint amilyen én voltam. Emellett mindig ott voltam az ütőtávban, folyamatosan tudtam ütni. Csípőből is jól hajolgattam, így nehezen tudtak eltalálni. Meg jól ütöttem gyomorra, a bal felütést és bal horgot nagyon begyakoroltam. 
- A Honvédból 1974-ben tért haza Salgótarjánba, és már innen jutott ki a következő ötkarikás játékokra...
- 1975-ben a katowicei Eb-n harmadik lettem, így az 1976-as olimpiára is kijutottam. Az ökölvívók közül én jutottam a legtovább, hisz az ötödik lettem. Nagy mérkőzést vívtam az orosz Szolominnal, akit csak a pontozók láttak jobbnak (az orosz nagy mumusnak számított, az első világbajnokságon, 1974-ben is ő ejtette ki a salgótarjánit, pedig 40 nappal a vb előtt Szolomint saját hazájában verte meg Botos – a szerk.). Papp Laci sosem mondott olyat mérkőzés után, hogy nyertünk, amikor kimentem hozzá a meccs befejezésekor mégis azt mondta, hogy végre van egy érmünk, tehát biztos volt abban, hogy én nyertem. Vártam, hogy az én kezemet emeljék fel, mégis az orosz nyert. Három napig sírtam utána, de némiképp vigasztalt, hogy én voltam a csapat legeredményesebb versenyzője. Ez a két olimpia hatalmas élmény, amit soha senki nem tud elvenni tőlem. 

Nem lehetett kiütni

- Sosem ütötték ki, csak pontozásos vereséget szenvedett. Volt-e, amikor a közelében volt, hogy idő előtt befejezze a meccset az ellenfele?
- Sosem adtam fel, viszont volt egy kubai srác, akivel a Honvéd Kupán találkoztam, aki kétszer is leütött, és a bíró szüntette be a meccset. Viszont egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány alkalommal számoltak rám. Az Isten megvédett ettől, vagy saját magamat, nem is tudom… Ha mégis megtörtént volna, biztos vagyok benne, hogy akkor abba is hagyom a bokszot.
- Hogy emlékszik vissza trénereire?
- Sok edzőm volt, és mindenkitől tanultam valamit, de Papp László volt a csúcs. Emberileg és szakmailag is csak jót tudok róla mondani. Én tíz évig voltam egyfolytában válogatott, így tíz évig dolgoztunk együtt. Nagy élmény volt, nagyszerű volt vele dolgozni, és rengeteget tanultam tőle. Csak a legnagyobbakról lehet így beszélni, ahogy róla. Mellette Pintér Jánosnak, Szerémi Andornak és Énekes Árpádnak is sokat köszönhetek.

- Sosem bánta meg, hogy nem maradt a Honvédban?
- Azt ígérték, hogy ha döntőbe kerülök az Eb-n, akkor leszereltetnek, és lakást is kapok. Döntőbe jutottam, mégsem tartották be az ígéretüket. 1972-ben megnősültem, de 1973-ban még egyedül voltam a fővárosban. Egyszer nagyon lebetegedtem, és a sportkórházba is bekerültem, a mandulám miatt. Ez volt az utolsó csepp, nem akartam ott egyedül lenni, és hazaköltöztem. 1973-ban ezért nem is tudtam kijutni a belgrádi Eb-re, de egy évvel később tiszta lappal indultam, mint salgótarjáni. Hetente kétszer feljártam edzeni Pestre, a válogatotthoz, a KSI-be. A szakemberek azt mondták, hogy ha hazaigazolok, akkor el fogok tűnni. Ezt sikerült megcáfolnom, hisz az SBTC színeiben az 1975-ös Eb-n harmadik lettem, és még az olimpiára is kijutottam. Nem bántam meg, hogy hazajöttem, hisz mellettem olyanok nőttek ki, mint Botos Tibor, Hranek Sándor, Révai György és Farkas Sándor, akik szintén válogatottságig vitték. Így kerek lett a csapat, a szakosztály kiváló eredményeket ért el, és Salgótarján nevét beírtuk a boksz nagykönyvébe. 

Sokat segített később is

- Ezt követően még pár évig versenyzett. Egyes statisztikák szerint 352 meccséből 323-at megnyert. 
- Tovább is bokszoltam volna, de nekem mindig bajom volt a súlyommal. Alacsony voltam és egy kicsit hízékony. A legnagyobb ellenfelem a mérleg volt. Ezen kívül egyszer nagyon csúnyán lesérültem, meg kellett műteni a kezem, és akkor azt mondtam, hogy ennyi elég volt. A súlyproblémák és a sérülések miatt szögre akasztottam a kesztyűt. 1980-ban végeztem a TF-en, és egy évre rá kezdtem edzősködni az SBTC-ben. 
- Hosszú évekig dolgozott a szakosztály 1988-as széthullásáig, de ezt követően sem szakadt el a sportágtól.
- Balassagyarmaton is tartottam edzéseket, majd 1995-től két évig voltam a Gong SC szakosztályvezetője. Ekkor Nyíregyházára kerültem, az ottani ökölvívást a ranglista élére repítettem. 2009-ben jöttem haza Nógrádba, és a Salgótarjáni Boksz SE fiataljait kezdtem el felkészíteni. Több országos bajnokot is kineveltünk, a város főterén létrehoztuk a nagysikerű Botos Boksz Gálát, ahol a sportág legendái is szorítóba léptek, egy-két kivétellel mindenki ott volt, aki kedves a szívemnek. 2010-ben a junior magyar bajnokságot is sikerült elhozni a sportcsarnokba. Volt olyan esztendő, hogy a tíz tucat egyesület között a salgótarjániak a 15. helyen végeztek az országos rangsorban. Aztán elkerültem más városokba, jelenleg azonban itthon segítek, amiben tudok.

A szegények előtt is nyitva áll az ajtó

- Aki most szeretne bokszolni, milyen tulajdonságokat hozzon el magával a terembe?
- Mindenek előtt legyen egy célja, tudja, hogy mit akar elérni, ilyen gyerekkel könnyebb dolgozni. Ehhez mi, edzők csak hozzásegíteni tudjuk. Alá kell rendelnie mindent a sportnak, és alázattal kell viszonyulnia a bokszhoz. Emellett legyen jó fizikumú, gyors, de türelmes is, na meg agyban is „otthon” kell lennie. Ez mind hozzá tartozik ahhoz, hogy eredményeket tudjon elérni. Az ökölvívás mindenre megtanít. Akaraterőt ad és közösségben formálódnak. Csak így lehet előrelépni. 
- Ez a sportág a szegényebbeket sem rekeszti ki…
- Egy dolgot mindig elmondok, és ezt most is tartom. Vannak, akiknél a szülői és az anyagi háttér nem a legjobb. Ők nem is tudnak például annyit és úgy enni, ahogy kellene, pedig mi, edzők tőlük is ugyanazt követeljük, mint a többiektől. Ezt a keretedzőknek is mindig elmondom az edzőtáborokban. Nem kell hozzá pszichológus, hogy lássuk, a gyereknek mire van szüksége. Le kell velük ülni, és 2-3 nap haladékot adni, amíg megerősödik a tábor menzáján. Előbb meg kell tankolni, és csak utána lehet terhelni. Ez nagyon lényeges.

Névjegy

Botos András
Született: 1952. március 6., Salgótarján
Sportág: ökölvívás
Egyesületei sportolóként: SBTC (1965-69), Budapesti Honvéd SE (1970-73), SBTC (1974-77), STC (1977-80).
Eredményei: Kétszeres serdülő és kétszeres ifjúsági bajnok. Hétszeres magyar bajnok (pehelysúlyban 1971-ben és 1972-ben, könnyűsúlyban 1974-ben, 1975-ben, 1977-ben és 1978-ban, kisváltósúlyban 1979-ben). 
Két olimpián szerepelt, 1972-ben Münchenben bronzérmes, 1976-ban Montrealban ötödik lett.
Az 1970-es, miskolci junior Eb-n (amit először rendeztek meg) harmatsúlyban harmadik lett. Három felnőtt Európa-bajnokságon szerepelt, 1971-ben Madridban pehelysúlyban második, 1975-ben Katowicében könnyűsúlyban harmadik lett, 1979-ben Kölnben nyolcaddöntőig jutott. Szerepelt az 1974-es első ökölvívó világbajnokságon, Havannában (a 2. fordulóban kiesett), majd a második vb-n, 1978-ban Belgrádban nyolcaddöntőt vívott.