Néphagyomány

2024.07.26. 13:52

Kazáron és Salgótarjánban is ropták a folklór fesztivál táncosai (fotók, videó)

Kazáron folytatódott csütörtökön késő délután és este a 28. Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztivál.

Veres Edina

A hosszú évek óta szlovák és magyar összefogással megvalósuló Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztivált immár 28. alkalommal rendezik a történelmi Nógrád vármegye több településén. Ahogy arról portálunk is beszámolt, az ötnapos eseménysorozat nyitórendezvényének szerdán a somoskői Váralja Emlékpark adott otthont, ahol a vendég zenekarok mellett a Nógrád Táncegyüttes és a Csibaj Banda is szórakoztatta a közönséget. 

Folklór Fesztivál
Szlovák és magyar összefogással immár 28. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztivált
Fotó: Hüvöi Csaba

A rendezvény csütörtök délután Kazáron folytatódott. A település kultúrházának színpadán a bulgáriai Stará Zagora városából érkezett „Nashentsi” tánccsoport tagjai foglalták el a színpadot és töltötték meg a folklór szellemével a termet, illetve a megjelentek szívét. Hasonlóképp történt mindez Mihálygergén, ahol cseh és holland táncosok ropták, majd később Salgótarján Fő terén szólt a muzsika a megannyi tánccsoport fellépéséhez.

A program pénteken 18 óra 30 perctől szintén a vármegyeszékhely szívében, a XX. Tarjáni Folk és Szlovák Nap nevű rendezvénnyel folytatódik. Szombaton több felvidéki településen színesíti majd a hétvége első napját a folklór forgatag, míg vasárnap 19 órakor Bánkon gálával ér véget a 28. Nemzetközi Nógrádi Folklór Fesztivál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában