Megsebzett szépség: salgótarjáni kötődésű szobrászról szól a portréfilm

Az életrajzi adatok szerint 1952-ben Budapesten született, de gyermek- és ifjúkora Salgótarjánban telt, ahol egész életére, művészetére kiható élményeket, tapasztalatokat szerzett. 1974 és 1979 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult üvegszakon. Mestere a főiskola előtt Iványi Ödön és Szlávik Lajos, ott Horváth Márton volt. Diplomája megszerzése óta a fővárosban él, s harmincöt éve elsősorban – de nem kizárólagosan – a Százados úti műtermében dolgozik: ott készíti kisplasztikáit, szobrait, festményeit. 

Nyilván, hogy a film felvételeinek jó része is ott készült, de a salgótarjániak értelemszerűen nagy érdeklődéssel figyelték azokat az epizódokat, amelyek egyrészt Balázs János festőművész, költő Pécskő utca eleji szobránál, illetve a December 8. téren az 1956-os sortűz ártatlan áldozatainak emlékművénél készültek az alkotó kommentálásával. Kiderült, hogy annak idején, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején őt is – csakúgy, mint a vetítésen jelen volt Botos Zoltánt – milyen szoros, bensőséges kapcsolat fűzte a zseniális tehetségű autodidakta felkészültségű Balázs Jánoshoz, aki úgymond kettős énnel ruházta fel önmagát és nagyon szerette az állatokat, a macskákat. Ezért lett mintegy főszereplője a szobornak e két motívum. Értelemszerűen másfajta kihívást jelentett Szabó Tamás számára az áldozatok emléke előtti méltó tisztelgés, főhajtás gesztusának 1991-es megjelenítése. 

Mint a helyszínen elmondta: a megsebzett emberalak a megbocsájthatatlan tragédiára, az immár örök mélységes fájdalomra utal, a vele szemközti magas sziklafal a tér nagyságrendjéhez és valamelyest az ott korábban volt építményekhez is igazodik. Szabó Tamás elismerően szólt arról az inspiratív légkörről is, amelyet akkoriban Salgótarjánban jó néhány pályatársának – köztük az azóta Kossuth-díjas Földi Péternek – aktivitása is biztosított.

Az immár több évtizedes budapesti lét egyik látványos megnyilvánulása a Dob utcai svájci Carl Lutz – aki a vészkorszakban zsidó emberek sokaságának életét mentette meg – bronzszobrának ugyancsak 1991-es elkészítése. Ennek folyamatáról is részletesen beszél az alkotó. Ugyancsak hosszasan időzik a a kamera Szentendrén, minthogy ott is régóta van műterme a film alanyának, s ahol egyrészt télen is képes dolgozni, másrészt festészeti ás egyéb kísérletezésekre is jobban van módja, mint a Százados úton. A film mondhatni negyedik helyszíne a Hódmezővásárhelyhez közeli Tisza-parti Mártély, amelynek művésztelepén sok év nyarát töltötte Szabó Tamás, a szintén alkotó feleségével és gyermekeivel. S bár a film minden korábbi kockája jól megkomponált, lényegre koncentráló, itt, az úgymond mártélyi részben domborodik ki igazán Shah Timor kompozíciós készsége, az ember és a természet viszonyának művészi megjelenítése. A töltésen tett mezítlábas séta léptei nemcsak megszívlelendő gondolatokat hívnak elő, de a mesterségbeli tudással megjelenített jelenetsor képei hangulatilag, érzelmileg is rabul ejtik a nézőket.

Ez utóbbi benyomást dr. Shah Gabriella, a Dornyay Béla Múzeum igazgatója, az ötvenkét perces film egyik szakértője is megerősítette a minapi múzeumi vetítésen. Shah Timor alkotása a Magyar Művészeti Akadémia – amelynek Szabó Tamás is tagja – megbízásából, jóvoltából a televízióban már látható volt, de kivételes értékeivel a helyi közönség most ismerkedhetett meg s azt tapasztalhatta, hogy e művel tovább gazdagodott az operatőr-rendező portréfilmes munkássága.