Figyelemfelkeltő akció

2024.09.28. 17:26

Motorosok vitték vasparipáikon Salgótarján mellrák elleni üzenetét Budapestre (fotók)

Napokon belül elkezdődik a Pink Október, azaz a mellrák elleni küzdelem hava, amelynek bevezető eseményeként ismét az ország számos pontjáról csatlakoztak szombaton a vasparipák lovasai a Motorral a mellrák ellen nevű figyelemfelkeltő akcióhoz. A salgótarjáni könyvtárnál is szép számmal gyűltek össze a motorosok azért, hogy elvigyék a Magyar Rákellenes Liga helyi alapszervezete mellrák elleni üzenetét Budapestre.

Veres Edina

Az idei immár a nyolcadik év, amikor a Magyar Rákellenes Liga (MRL) meghirdette a Motorral a mellrák ellen nevű eseményt. A motoros csillagtúra és felvonulás során az MRL Salgótarjáni Alapszervezetét a kezdetek óta képviselik a közösség vasparipával rendelkező barátai. Idén sem történt ez másképp, így szombat délelőtt a Balassi Bálint Könyvtár előtt már szép számmal sorakoztak a rózsaszín pólóba bújt motorosok.

Fontos célt szolgál a motorosokkal megvalósított akció
Fontos célt szolgál a motorosokkal megvalósított akció
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

A megjelenteket Kreicsi Mária, az MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke köszöntötte. Mint mondta, a liga a motoros csillagtúrát immár nyolcadik éve hirdeti meg a Pink Október bevezető eseményeként.

– Október a mellrák elleni figyelem felkeltés jegyében telik. Világszerte számos program – például túrák, sportversenyek, konferenciák vagy épp rózsaszínbe világított épületek sokasága – irányítja rá a figyelmet arra, hogy a mellrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése – emelte ki, arra is rámutatva: amikor a civil munkáját kezdte, évi 5 ezer volt az új diagnosztizált, amely szám jelenleg közel 9 ezerre tehető.

Fontos célt szolgál a motorosokkal megvalósított akció

– Világtendencia, hogy évről évre nő az érintettek száma. Ráadásul nyílik az érintettek tekintetében az olló, egyre több köztük a fiatal. Sajnos a nőknek csak 40 százaléka megy el a szűrővizsgálatra a 70 százalék helyett. Tehát minderről beszélni kell! Már csak azért is, mert a mammográfia jelenleg akár a néhány milliméteres elváltozásokat is képes észlelni, amikor még tünetmentessé tehető a betegség – hívta fel a figyelmet Kreicsi Mária a motorosok évről évre történő bevonásával megvalósított figyelemfelkeltő akció céljára és jelentőségére. Szót ejtett továbbá a rózsaszín szalagról is, amely 1991 óta a mellrák elleni harc jelképe. Elárulta, hogy a szimbólum egyfelől a remény szalagja. Másrészt az azt viselő érintettek félelmét is képes oldani valamelyest, illetve szolidaritást is kifejez, amelyet az elveszített társaik mellett azokért éreznek, akiknek szembe kell nézniük a betegút nehézségeivel.

Kreicsi Mária azt is hangsúlyozta, hogy a mellrák ellen ugyan nincs primer prevenció, azaz védőoltás, de az előfordulás kockázata csökkenthető. Ebben kiemelt szerepe van:

  • a rendszeres önvizsgálat végzésének, és
  • a szűrővizsgálaton való részvételnek.

Rendszeresen Salgótarjánból érkezik a legtöbb résztvevő Budapestre

Az MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke saját példájával támasztotta alá a szűréseken való részvétel fontosságát.

– Vannak köztünk is túlélők. Én magam is 18 évvel vagyok a betegség mögött és a mammográfiai szűrővizsgálatnak köszönhetem, hogy itt köszönthetem a csillagtúra salgótarjáni résztvevőit, tünetmentesen – osztotta meg történetét Kreicsi Mária, aki háláját fejezte ki a motorosok felé, amiért immár harmadik éve Salgótarjánból érkezett Budapestre a legnépesebb, rózsaszín pólót viselő csoport. A könyvtár előtt idén nem kevesebb mint 13 motor, és közel húsz motoros gyűlt össze. A résztvevők többsége salgótarjáni volt, de érkeztek a vasparipák hátán Sóshartyánból, Nemtiből, Mátranovákról, sőt! Mezőkövesdről is.

Rendőri felvezetéssel indultak a motorosok a főváros felé

Az idén megfogalmazott figyelemfelkeltő üzenet szintén a szűrővizsgálat fontosságát hangsúlyozta: „Néhány perc évtizedeket jelenthet, a korai felismerés életet menthet!” Kreicsi Mária a szalagra írt szavakat Tóth Mártonné Ilonának, illetve ahogy mindenki hívja, Icónak adta át, aki szintén emlőrák érintett és Mezőkövesden él családjával. Ugyanakkor évekig Salgótarjánt hívta lakhelyéül, és mind a mai napig segíti a MRL Salgótarjáni Alapszervezetének munkáját.

Ezt követően rendőri felvezetéssel útnak indultak a motorosok a salgótarjáni könytár elől a főváros felé, ahol a más településekről érkező társaikkal együtt átadták az üzeneteket, amelyek egy hónapon át lesznek megtekinthetők és elolvashatók az Onkológiai Intézetben. Végül a Motorral a mellrák ellen csillagtúra idei résztvevői a hagyományokat követve „átgurultak” a Hősök terére, ahol közös fotón örökítették meg őket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában