2024.08.02. 09:09
Egy nagyszabású projekt lezárásaként hálaadó istentiszteletet tartanak Salgótarjánban
Hálaadó istentiszteletre várnak mindenkit a salgótarjáni evangélikus templomba augusztus végén. Egy nagyszabású felújítási projekt lezárásaként rendezik meg az ünnepséget, amelyet követően közgyűlést és szeretetvendégséget is tartanak majd.
A „Magyarországi Evangélikus Egyház Salgótarjánban és környékén tervezett beruházásai” elnevezésű projekt lezárásának hálaadó istentiszteletére várják a hívőket és az érdeklődőket augusztus 24-én, szombaton, 15 órakor a salgótarjáni evangélikus templomba. Az igét dr. Fabiny Tamás püspök hirdeti majd. Mint a Salgótarjáni Evangélikus Gyülekezet a meghívójában is feltüntette: az ünnepi alkalmon hálát adnak Istennek a gondoskodásáért, Magyarország kormányának a támogatásával megvalósult felújításokért, emellett pedig visszatekintenek az elmúlt évek munkáira is.
– Az ünnepségen hálát adunk a salgótarjáni projektek megvalósulásáért, ami magába foglalja a templom, az imaház, a gyülekezeti ház, a parókia, valamint
az orgona felújítását, illetve a templomhoz vezető akadálymentes út kiépítését – tájékoztatta portálunkat a napokban a salgótarjáni gyülekezet. A köszöntéseket követően közgyűlést, majd az imaházban szeretetvendégséget is fognak tartani.