Nool.hu videó

2024.07.13. 19:58

Robot adja a gyógyszert egy nógrádi patikában (videó)

Nógrád vármegyében egyedülálló az a balassagyarmati gyógyszertár, ahol egy robot segíti és gyorsítja az ott dolgozók munkáját. A gyógyszertári robot által megtakarított időt így a gyógyszerészek a betegekre fordíthatják.

Lászlók Judit

Dr. Ádám György gyógyszerész húsz éve, édesapja halálát követően vette át a helyi Szent György Gyógyszertár vezetését. Később Nyugat-Európába látogatott annak érdekében, hogy tapasztalatot szerezzen az ottani gyógyszertárak működéséről. Elmondása szerint ekkor találkozott először robotokkal, illetve ismerkedett meg a betegközpontú gyógyszertárak szemléletével. Utóbbinak köszönhetően elsők között helyezett ki a gyógyszertárában gyermekeknek széket, asztalt és játékokat azért, hogy a szülők nyugodtan vásárolhassanak. Egy évvel ezelőtt pedig Nógrád vármegyében elsőként alkalmazta a robottechnológiát a gyógyszertárában.

Robot segíti és gyorsítja a patikában dolgozók munkáját
Robot segíti és gyorsítja a patikában dolgozók munkáját
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– Az 1990-es évek óta a nagy raktárakban egyre nagyobb igény jelentkezett a számítógépes vezérlésre, illetve a félautomata és az automata robotokra. A technológia fejlődésével pedig nem csak megvalósították ezeket, hanem költséghatékonyabban és ettől kisebbeket is létre tudtak hozni, egyebek mellett a gyógyszertárak számára is. Nyugat-Európában pedig már régóta elterjedt a félautomata robot használata a gyógyszertárakban is – fogalmazott dr. Ádám György, aki azt vallja, hogy a világ fejlődik, és ha mi nem fejlődünk vele együtt, akkor bizony rosszul járhatunk. Ezért hat évvel ezelőtt beneveztek egy olyan programba, amely tavaly ért véget és lehetővé tette a gyógyszertárukban egy félautomata patikarobot alkalmazását.

Hogyan működik a gyógyszertári patikarobot?

– A gyógyszertárunkban lévő robotot egy évvel ezelőtt, néhány hónap alatt üzemeltük be. A robot ezerháromszázféle gyógyszert tud elraktározni, illetve kezelni, kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy nagy zárt szekrény, amelyben elkülönítve tároljuk a gyógyszereket. A robot egyszerre három gyógyszerészt, illetve szakasszisztenst tud kiszolgálni úgy, hogy azok beírják a számítógépbe a páciens által kért gyógyszert, majd a robot megmondja, hogy van-e olyan, amit keresnek. Ha van benne, akkor azt egy kar segítségével, a számítógép utasítása alapján kiadja számukra egy kis kosárba – mondta a gyógyszerész, majd elárulta az is, hogy a robotot ők töltik fel gyógyszerekkel méghozzá úgy, hogy az leolvassa annak a vonalkódját majd megmutatja, hová kell elhelyezniük a termékeket. Kifejtette továbbá, hogy a patikarobot azt a gyógyszermennyiséget, illetve típust tartalmazza, amire napi szinten szükségük van.

A robot megkönnyítette a gyógyszerészek munkáját

A gyógyszerész emellett arra is rávilágított, hogy a robot alkalmazása óta sokkal könnyebbé vált a munkájuk.

– Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a robot alkalmazásával kisebb a tévedési lehetőség, ami egyébként eddig még egyszer sem fordult elő. Emellett a szakemberek teljesen áttervezték a patikát annak érdekében, hogy az igazán korszerű legyen. Így a gyógyszertár is egyre inkább a beteg kiszolgálása köré épít mindent. A robotnak köszönhetően időt takarítunk meg, ugyanis amíg kiadja a szükséges gyógyszert, addig mi tudunk a beteggel foglalkozni és megoldást találhatunk a problémáikra. Mindezt pedig a pácienseink is visszaigazolják, ami számomra nagyon fontos – fogalmazott dr. Ádám György, aki mesélt arról is, hogy tudomása szerint amíg vármegyénkben mindez egyedülállónak számít, addig Nyugat-Európában már sokkal előrébb járnak, és olyan robotokat is alkalmaznak, amelyek több ezer terméket is tudnak tárolni. Ráadásul már Budapesten is nagyon gyakori a robotok alkalmazása a gyógyszertárakban, amit a fiatalabb generáció nagy örömmel fogad.

Folyamatosan fejlődik a gyógyszertári automatizálás területe

– Természetesen léteznek a miénktől fejlettebb robotok is. Így például akad olyan, amely maga tölti fel az általunk is alkalmazott szempontok szerint a tárolószekrényt. Sőt, ha szükséges, akkor a zárást követően mindent újraszámol és átrendezi önmagának azt. Ezt tudja még tovább fokozni a mesterséges intelligencia, amelynek köszönhetően az ügyeletben lévő gyógyszertáros már otthonról, egy kis képernyőn keresztül is tud beszélni a patika előtt álló beteggel, akinek a robot kiadja a szükséges gyógyszert. Technikailag ez ugyan már kivitelezhető, de hazánk – és sok más ország – törvényei ma még megkövetelik, hogy a szakember bent tartózkodjon a gyógyszertárban – mondta dr. Ádám György, aki a jövőben is fontosnak tartja, hogy lépést tartsanak a technológia fejlődésével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában