2024.07.27. 08:30
Fergeteges nyári programokra készül a pásztói könyvtár
A pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ augusztus 1. és 20. között zárva tart. A munka azonban nem áll meg!
A pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ megbízott igazgatója, Pékné Fejes-Marsinszki Ágnes portálunkkal közölte, hogy intézményük augusztus 1. és 20. között zárva tart. – Augusztus 21-től a megszokott rendben várjuk régi és új olvasóinkat, számos újonnan beszerzett könyvvel. A bezárásig még soron kívül lehet kölcsönözni, véletlenül se maradjanak olvasnivaló nélkül a vakáció, nyaralás, ideje alatt. Ez időre újdonságként magazinok régebbi lapszámaiból is lehetséges az elvitel – tette hozzá a megbízott igazgató.
Zsiványoké lesz a főszerep a pásztói könyvtár táborában
Pékné Fejes-Marsinszki Ágnes arról is tájékoztatott, hogy a zárt ajtók mögött azonban nem csendesedik el a ház, sőt, akkor lesz igazán hangos! Augusztus 12-től 16-ig a Zsiványtáborba érkező gyermekeké a terep és a főszerep. Mint mondta: színes programokkal, játékos feladatokkal várják a lurkókat. Egyebek között elkészítik a táborzászlót, egynapos buszos kirándulást terveznek és természetesen könyves foglalkozásokat is becsempésznek a sok-sok zsiványság közé.
Fergeteges falunapra készülnek
– Csapatommal gőzerővel készülünk az augusztus 10-i mátrakeresztesi falunapra is. A napot Pádár István és bandája zenés ébresztővel nyitja. Fellépésével színesíti a napot egyebek mellett az Őszirózsa Nyugdíjas Klub és a Crystal Tánciskola. 18 órától a Pacsirták szórakoztatják a közönséget, de titkos fellépőink is vannak. Már 14 órától kiegészítő programokkal várjuk a falu apraja-nagyját. A hagyományos kínálat mellett az idei évben számos meglepetéssel készülünk, amiért érdemes lesz kilátogatni a sportpályára – emelte ki a megbízott igazgató. A hangulatról 19 órától az Alapi Music Band gondoskodik, de egy csipetnyi gasztro-meglepetéssel is készülnek a szervezők az estére.