Közelítés

2024.06.08. 09:02

Isten és a hit áll a karancssági foglalkozások központjában

Közelebb vinni Istenhez, a hithez a gyerekeket. Ez a célja annak a foglalkozásnak, amit a helyi karitász csoport szervez Karancsságon.

Gulyás Edina

A közelmúltban indította el a karancssági Bárka Karitász Csoport a közelítő foglalkozásokat, amelyhez a helyi gyerekek csatlakozhatnak. 

– Azzal a céllal szervezzük meg kéthetente ezeket az alkalmakat, hogy Istenhez, a hithez közelebb vigyük a gyerekeket. Továbbá szeretnénk, ha megszoknánk a templomba járás gyakorlatát – tájékoztatta portálunkat Oláh Borbála, a karitász csoport vezetője. 

Mint mondta, havi két alkalommal, az előesti szentmisét megelőzően egy-másfél órával összegyűlnek a missziós házban, ahol közösen beszélgetnek és játszanak. Nincs korosztályhoz kötve a részvétel, de elsősorban óvodás és alsó tagozatos gyerekek csatlakoznak a programhoz. Egy-egy foglalkozásra általában tizenöten elmennek. A tervek szerint a nyári szünetben is folytatódnak a foglalkozások, sőt, egész napos alkalmakat is tartanak majd. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában