Konferencia

2024.05.29. 06:55

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Csipkekonferenciát Palócföldön

A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Csipkekonferencia és Kiállítás Palócföldön elnevezésű eseményt a napokban a horpácsi Kálmán Kertje Panzió és Rendezvényházban. A konferencia a Magyar Falu Program támogatásával valósult meg.

Lászlók Judit

Török János, a kozárdi székhelyű Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének az elnöke portálunk érdeklődésére elmondta: immár második alkalommal adott otthont Horpács a Nemzetközi Csipkekonferencia és Kiállítás Palócföldön elnevezésű rendezvénynek. Együttműködnek ugyanis a helyi önkormányzattal, köztük Molnár Zoltán polgármesterrel, illetve jó kapcsolatot alakítottak ki a helyi szolgáltatókkal, lakosokkal egyaránt.

Sok érdeklődőt vonzott a konferencia Horpácsra
Sok érdeklődőt vonzott a konferencia Horpácsra
Forrás: Facebook

Hangsúlyozta továbbá, hogy a település Palócföld egyik gyöngyszeme, a befogadó paraszti népi kultúrája miatt pedig az érdeklődők örömmel látogatják a helyi rendezvényeiket is. Mint mondta: az egyesületi élet, illetve a kihalófélben lévő mesterségek műhelymunkái pedig hozzájárulnak a település turisztikai, kulturális és szabadidős programjaihoz.

Külföldi szakembereket is vonzott a konferencia

– Egyesületünk tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a nemzetközi csipkekiállítást és konferenciát Palócföldön. Az eseményen tiszteletüket tették a hazaiak mellet szlovák, lengyel, bolgár, spanyol, francia és finn vendég szakemberek is, akikben már igényként jelenik meg a rendezvényen való részvétel, a találkozás, az alkotás, a tudásmegosztás vágya. Ők olyanok már, mint egy nagy család, tagjai a „Híd, mely minket összeköt” 2012-ben létrejött projektünknek – fogalmazott Török János. Hozzátette: figyelembe vették a résztvevők igényeit, így valósultak meg a tervezett projektelemek.

Az egyesület elnök kifejtette továbbá, hogy a rendezvény keretében Hajdú Tamás történész, a gombkötés, illetve a paszománykészítés szakmai fogásait osztotta meg a jelenlévőkkel. A csipkeverés gyakorlati műhelymunka Turós Istvánné Éva és Zsidai Henriett mesterek vezetésével zajlott, ahol a hunnia csipke készítésének a fogásaival ismerkedtek meg a résztvevők. A Finnországból érkező Tarmo Thorström is bemutatta munkásságát, a Rauma városában vizuális élményt nyújtó, köztéren történő alkalmazási lehetőségeket.

Török János kiemelte továbbá, hogy a folklór elmaradhatatlan része a népművészeti alkotóközösségek rendezvényeinek. Így a népzenét a Lenkó Péter vezette, Folt zenekar szolgáltatta, miközben Golyán Grétát – aki palóc énekekkel varázsolta el a közönséget – rimóci népviseletbe öltöztette Déska Bertalanné, majd kezdetét vette a táncház. Természetesen a nyelvi akadályok sem jelentettek gondot, hiszen Oláh Ágnes az angol nyelv, míg Eva Csuporiova a szlovák és a lengyel nyelv tolmácsolásával járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.

Hosszútávú cél a tudásmegosztás és az alkotók támogatása

– Öröm volt és egyben megtiszteltetés is, hogy az esemény megnyitóján dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, dr. Bagó József, Nógrád Vármegye Önkormányzatának a jegyzője, valamint Molnár Zoltán Horpács polgármestere is köszöntötték a résztvevőket. Hozzászólásaikkal pedig mindannyian méltatták és elismerték a rendezvény fontosságát, a nemzetközi kapcsolataink további erősítésének, bővítésének fontosságát – mondta Török János.

Hozzátette: – Távlati célunk, hogy a tudásmegosztás, illetve az alkotómunka során továbbra is lépjen fel igényként egy közösséghez való kötődés, tartozás igénye. Fontos, hogy segítsük a hosszútávú alkotói sikereket, és örömüket leljék a rejtett tehetségeik kibontakoztatásában a mestereink. Nélkülözhetetlen, hogy felfedjük számukra és a határon túlról érkezők számára a magyar népi kultúra, a gasztronómia, illetve az agroturisztikai szolgáltatások sokszínűségét, értékként való megélését. Szeretnénk, hogy legyen módjuk, lehetőségük kapcsolati tőke kialakítására, hiszen kultúrájában él a nemzet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában