Az élet szép!

Az utóbbi napokban láthatatlan felhőként ereszkedett rám a rosszkedv. Nem találtam a helyem és bármit csináltam, minden balul sült el. Nem sikerült az új recept alapján készített sütemény. Nem értem el telefonon azokat, akikkel beszélni akartam, akit meg elértem, az nem tudott segíteni. Elromlott a hűtő, és kiderült, hogy sehol sem javítanak ilyen berendezést. A telefonom mindig akkor merült le, amikor szükségem lett volna rá, az új cserépbe ültetett virág pedig csak kókadozik az ablakban. 

A sorozatos csalódások miatt még szerencsétlenebbnek éreztem magam. Esténként szinte beájultam az ágyba és pillanatok alatt aludtam el. Úgy tűnik a rosszkedv nagyon elfáraszt. Nem tudtam, hogy a mélabú miatt alakult körülöttem minden katasztrofálisan, vagy a negatív események miatt voltam-e világvége hangulatban. Azonban anyák napján a sír mellett állva vált világossá, hogy miért voltam az elmúlt napokban szomorú. 

A kezemet, amivel a könnyemet letöröltem, megfogták a gyerekeim. A sötét felhőket ekkor oszlani kezdtek. A hazafelé vezető úton már sütött a nap. Észrevettem a villanyoszlop tetején, fél lábán méltósággal egyensúlyozó gólyát. Az út mellett hullámzó búzatábla smaragd zöldjét. A Mátra puha vonulatait. Az akác bódító illatát, és a fehér virágfürtök körül serényen dolgozó méhek döngését. A visszapillantó tükörben a gyerekeim mosolya rádöbbentett: észre kell venni a körülöttünk lévő apró szépségeket, mert az élet ettől szép!