Kapcsolataink minősége a legjobb mércéje jellemünknek – vallja a kitüntetett nógrádi szakember

– Mit jelent önnek ez a rangos kitüntetés, visszaigazolása lehet az elmúlt évtizedek szakmai és közösségi munkájának?

– Nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy átvehetem a díjat, hiszen nem számítottam rá és nem ezért dolgoztam az elmúlt évtizedekben. Az nagy büszkeség számomra, hogy a megye ivóvízellátásának és csatornázásának kialakításában jelentős szerepem volt, hiszen a települések közel felén kollégáimmal közösen terveztük meg a víz- és a szennyvízcsatorna-rendszert. Mindezek mellett 2008 óta társadalmi megbízatásban töltöm be a megyei mérnöki kamara és a Palóc Út Egyesület elnöki tisztét. A szakmai elismerések mellett talán még fontosabbak számomra az évek során kialakított jó kapcsolatok, a pozitív visszajelzések, a kézfogások, az, hogyan ítélnek meg emberileg. Számomra ezek a valódi fokmérői a munkámnak, a személyemnek.

– Milyen útravalót kapott, hogy a hivatásában és a közügyek iránt is ilyen elkötelezett?

– Azt gondolom, hogy jó helyre születtem. A szülőfalum, Szilaspogony sokat adott számomra: emberi és erkölcsi tartást, illetve meghatározta a másokhoz való hozzáállásomat is. A megye és az itt élő emberek, a szűkebb, valamint a tágabb család és a barátok mind-mind hatottak és a mai napig hatnak is rám. Ugyan a gyerekeim már nem itt élnek, de nem is gondolkozok azon, hogy utánuk menjek, mert itt tartanak a gyökerek, amik elég vastagra nőttek. Nem akarok tőlük elszakadni és elvágni sem szeretném azokat.

– Ezt bizonyítja az is, hogy a Baján töltött főiskolai éveket követően visszatért Nógrádba.

– A főiskolai évek alatt nagyon jó társaság alakult ki, olyannyira, hogy az egykori tankörtársakkal máig tartjuk a kapcsolatot. Azonban ragaszkodtam szülőföldemhez, a Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál kezdtem el dolgozni. A szülőföld szép szakmai kihívást tartogatott számomra, amivel éltem is. Rengeteg település víz- és csatornaellátását tervezhettem, ezáltal sok embert megismertem. Szerettem falugyűlésekre járni, ahol a szakmai kérdéseken kívül az emberek véleményét is megtudhattam. Mindig meghallgattam mások álláspontját, úgy vélem azáltal nem csak szakmailag lehet fejlődni, hanem könnyebb képviselni, ha szükséges alakítani a közösséget is.

– A közösségért érzett felelősség a mai napig meghatározó az életében.

– A feleségemmel, aki szintén szilaspogonyi három gyerekünk született és ma már nyolc unokánk van. A fiaim és a lányom nevelése során én is sokat fejlődtem. Az irántuk érzett felelősség automatikusan kivetítődött a szűkebb-tágabb környezetünkre is, hiszen úgy vélem: ahogy a családért, úgy a közösségért is felelős vagyok. Ez az Isten által adott emberi és erkölcsi kötelességem. Ez ilyen egyszerű. Számomra mindig a család volt a legfontosabb, nem mindegy, hogy milyen példát mutatok a gyerekeimnek, hiszen azzal lehet rájuk a leginkább hatni. Úgy vélem, ma már nyugodtan kijelenthetem: sikerült nekik átadni az általam képviselt értékrendet, nagyon büszke vagyok rájuk. Az elért eredményekhez az is hozzájárult, hogy a feleségem által biztosított hátország szilárd támaszom volt mindig. Ebben is szerencsés vagyok.

– Mindezek azt mutatják, hogy elégedett azzal, amit elért. Vagy akadnak még kihívások, amelyeket szeretne megvalósítani?

– A legnagyobb kihívás, hogy a megkezdett úton haladjak tovább. Úgy vélem, a végzettségemnek és a képességeimnek megfelelő szakmai kihívások már szembejöttek velem, így már nem keresek továbbiakat. Ma már tudok visszautasítani megkereséseket, azonban, ha olyan feladat talál meg, ami nagyon érdekel, arra igent mondok. Úgy gondolom, hogy ott vagyok, ahol mindig is lenni akartam, testben, lélekben, megbecsültségben egyaránt.