Miniszteri elismerést kapott munkájáért a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara elnöke

– Milyen útravalót kapott, hogy szakmájában ilyen elkötelezett?

– Nógrádi palóc gyerek vagyok, Szilaspogonyból származom. Ide jártam általános iskolába. Az itt töltött évek, a tanáraim hagytak nyomot bennem leginkább. Véleményem szerint az a környezet, amelyben az ember felnő, meghatározza, hogy emberileg egyenes tud-e maradni élete végéig. Sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy az ígéret szép szó. Ezért az élet minden területén tartom magam ahhoz, amit megígérek, még akkor is, ha a körülmények időközben megváltoznak. Úgy tartom, hogy a jelleme alapján tartják nyilván és ítélik meg az embert.

– Ki volt önre nagy hatással gyermekkorában?

– Édesapám, Bózvári József tanító volt. Ő úgy vélte, hogy egy gyerekről már 6-8 éves korában megjósolható, milyen ember lesz. A nagymamám német precizitása és főleg az édesanyám következetes, de szerető nevelése tett azzá, amilyen lettem.

– Hol és hogyan teltek a tinédzserévek?

– A Bolyai János Gimnáziumba jártam Salgótarjánba. Három évig kollégista voltam, úgy vélem, az itt töltött évek is sokat csiszoltak a jellememen. Fiatal koromban persze a szórakozás is fontos része volt az életemnek, egy beatzenekar billentyűseként zenéltem. Az együttesünk a Teenager nevet kapta, csupa szilaspogonyi fiú alkotta a csapatot. Minden nap próbáltunk a helyi kultúrházban, és emellett pol-beat előadásokkal is felléptünk különböző megyei rendezvényeken.

– Hol folytatta tanulmányait?

– Baján, a Műszaki Egyetem Vízügyi Főiskolára jártam, itt vízellátás-csatornázási mérnökként végeztem 1978-ban. A főiskolai évek alatt nagyon jó társaság alakult ki, olyannyira, hogy az egykori tankörtársakkal máig tartjuk a kapcsolatot. Minden év szeptemberében egy hétvégét eltöltünk a Duna melletti hangulatos városban.

– Itt indult a karrierje?

– Nem, mivel ragaszkodtam szülőföldemhez, a Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál kezdtem dolgozni. Tervezőként, szervezőként tevékenykedtem, 23 éves koromban már osztályvezető voltam. Közben másfél éves katonai szolgálatomat is eltöltöttem, a Honvédségi Tervezőintézetben. Saját cégemet 1984-ben alapítottam meg, ez a mai nap is működik. Büszke vagyok arra, hogy a megye településeinek több mint harmadán kollégáimmal közösen terveztük meg a víz- és a szennyvízcsatorna-rendszert.

– Mi volt a legutóbbi munkája?

– A Duna jobb parti regionális vízellátó rendszerének javítását célzó terveket készítettük el. Ez egy nagy lélegzetvételű és jelentőségű munka volt. 2050-ig terjedően dolgoztuk ki 18 település 170 ezer lakójának következő 30 éves vízellátási-fejlesztési koncepcióját.

– Családjáról, magánéletéről mit lehet tudni?

– Szilaspogonyi lányt vettem feleségül. Salgótarjánban építettük fel családi házunkat, ahol három gyermekünk született, egy lány és két fiú. Mindhárman mérnökként végeztek, pedig egyiküket sem befolyásoltam pályaválasztásukban. Az évek során hat unokám született és most várjuk a hetediket. Mivel a megyei kötődés nagyon fontos számomra, egyiküket szilaspogonyi keresztelőn kötöttem hozzá az őseink lelkéhez. Mindhárom gyermekem esküvőjét Szentkúton tartottuk.

– A mérnöki kamara mellett a Palóc Út Egyesületnek is az elnöke.

– 2008-ban választottak a Nógrád Megyei Mérnök Kamara elnökének és ugyanekkor jelöltek a Palóc Út Egyesület elnökének is. Mindkét posztot elhivatottságból, tiszteletdíj nélkül látom el. Az egyesülettel rengeteg nyertes pályázatot elkönyvelhettünk: Nógrád és Heves megyében, valamint a felvidéki településeken több mint 800 millió forint értékű beruházást valósítottunk meg. Ezek között említhető az a honlapunkról most már letölthető számítógépes applikáció, amellyel bejárható egész Palócország. Legutóbb az alsósztregovai Madách-síremléket és a Madách-kúria kertjét újítottuk meg pályázati támogatásból. Megyeszerte húsz játszóteret építettünk, amelyeken népi játékokat helyeztünk el. Jelenleg egy kerékpárkölcsönző rendszer és az ahhoz kapcsolódó szerviz megvalósítása zajlik több településen is, mintegy 120 millió forintból.

– A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara legutóbbi tisztújító ülésén negyedszer választották meg elnöknek.

– A nógrádi a legkisebb létszámú mérnöki kamara az országban, közel 230 tagja van. Igyekszem minden energiámat a tagok érdekeinek képviseletére fordítani. A költségvetésből a lehető legtöbbet próbálok visszaforgatni: évente két szakmai kirándulást tartunk, ezeken épülő létesítményeket nézünk meg az ország különböző helyein. Ezenkívül többnapos külföldi utakat is szervezünk, így jutottunk el például Svájcba, a CERN részecskegyorsítójába. Kezdeményezésemre a három legkisebb – Heves, Tolna és Nógrád – mérnöki kamara között szoros együttműködés alakult ki „K3” névvel. Évente változó helyszínnel rendezünk találkozókat, amelyen a kapcsolatépítésé és a tapasztalatszerzésé a főszerep. Persze az érdekérvényesítés is hatékonyabb, ha közösen tudjuk képviselni.

– Mindezt a munkát számos elismeréssel kitüntették, melyikre a legbüszkébb?

– Szilaspogony önkormányzata úgy határozott 2007-ben, hogy többek között a Kőleves-fesztivál elindításáért és folyamatos szervezőmunkájáért díszpolgári címet adományoz számomra. A rendezvényre érkező vendégsereg igazolta a fesztivál sikerét, amely a „megye gasztronómiai fesztiválja” elismerését is megkapta. A díszpolgári címre vagyok a legbüszkébb, mert a legkisebb helyről a legnagyobb elismerést kaptam.

– Mik a tervei a jövőre nézve?

– Úgy gondolom, hogy lesz még elég energiám a mérnöki kamara elnöki tisztét az új négyéves ciklusban betöltetni. Úgy akarom majd átadni ezt a posztot az utódomnak, hogy kijelenthetem: lehetőségeim és képességeim szerint mindent megtettem ezen a területen. Ha a jövő nemzedéke is ezt gondolja majd rólam, már nem dolgoztam hiába.

– Mi az, amit megtanult élete során?

– Ha rossz irányba indulok, az is csak előnyömre válhat, amennyiben le tudom vonni abból a következtetéseket. Ám nem lehet egy helyben álldogálni, menni kell előre, mert csak akkor várható fejlődés az életünkben. Úgy érzem, hogy jókor, jó helyre születtem, mind szakmailag, mind magánéletileg.

Látogatóközponttal ápolná a palóc tradíciókat

– A nagy álmom, amit még szeretnék megvalósítani, az a Palóc látogatóközpont kialakítása – hangsúlyozta Bózvári József: – Az elképzelések szerint a Cserhát vendéglő fölötti dombtetőn, egy 30 méter magas, népviseletbe öltözött Palócbaba-kilátó épülne. Ez és a mellette megépülő turisztikai centrum a Palóc látogatóközponttal és profi turisztikai szakemberekkel fogadná az ide látogatókat. Egy 300 fős rendezvénytermet és működő kézművesudvart is kialakítanának itt. A különböző – kész csomagként, interneten is elérhető – utak Palócország látnivalóit láncra fűznék fel és pókhálószerűen átszőnék többnapos tematikus utakkal térségünket. A kirándulásokon részt vevők egy-egy falusi vendéglátóhelyen szállhatnának meg, így vinnék jó hírét a palóc falvaknak, hagyományoknak. Hiszen az értékes, máshol nem lévő népi kultúránk ma még él az idősek tudatában. Ennek a hatalmas élményanyagnak ma még birtokában vagyunk, mely fizetőképes turizmust generálhat. A jövőt már nem ez a nemzedék építi, de a múlt értékeit át tudja adni hozzá.