Ötven éve nótázik, elismerték a mátraterenyei előadóművész munkáját

– Kérem, pörgessük vissza egy kicsit az idő kerekét. Már gyermekként is rajongott a nótákért?

– Hajjaj! Amióta csak az eszemet tudom, a nóták körülölelnek. Kisfiúként mindig szaladtam a kültéri hangszóróhoz, mert azon keresztül sugározta a Szív küldi szívnek, szívesen! a csodálatos magyar nótákat. 

– Mikor jött el az a pont az életében, amikor már tudta, hogy az éneklés több lesz, mint hobbi?

– Tizenhét éves koromban jelentkeztem a Magyar Rádióba egy meghallgatásra, ám akkor a szakmai zsűri még túl fiatalnak talált a szerepléshez. Az előadásomat hallva azonban biztattak, hogy néhány év múlva próbáljam meg újra. Ezután sem távolodtam el a pályától, ünnepségeken és lagzis zenekarban énekeltem, ezért ettől az időszaktól számolom az 50 évnyi muzsikaszót a szakmában. 

– Aztán 1984-ben országos ismeretségre tett szert. Mit gondol, mivel sikerült elnyernie a Nyílik a rózsa énekverseny közönségének szimpátiáját? 

– Vidéki srácként egy teljesen új világba csöppentem. Több mint ezren jelentkeztünk a versenyre, de az elődöntőbe csak a legjobb 25 került. Álmomban se gondoltam, de én is köztük voltam! A középdöntőben három ponttal csúsztam le az automatikus továbbjutásról, ám a közönség – 93 ezer szavazattal – toronymagasan bizalmat szavazott a produkciómnak. A gyulai döntőről végül szintén közönségdíjjal térhettem haza. 

 Ha az énekes szívét-lelkét beleteszi a műsorba, akkor az a hallgatóságra is nagy hatással van. Nem csupán előadni, átélni is kell a nótákat!

– Tizennyolc évig műkedvelőként tevékenykedett, majd 2003-ban a hivatásos előadóművészi vizsgát is megszerezte. Több szakmai elismerés is koronázza a munkásságát. Melyekre a legbüszkébb?

– Az 50 éves pályafutásomat a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, valamint az Országos Szórakoztatózenei Központ elismerő oklevéllel díjazta idén. Nagy öröm volt átélni, amikor Aranykoszorús és Arany cinege-díjas nótaénekessé választottak, de a nógrádi Prima-díjra, a Salgótarján Kultúrájáért Díjra és a Dankó Pista-díjra is büszkén gondolok. Emellett hatalmas megtiszteltetés, hogy Mátraterenye díszpolgára lehetek. Azonban a legnagyobb elismerést a kezdetektől a közönség adja, hiszen a szűnni nem akaró vastapstól jobb érzés nem létezik.

– A Salgótarjáni Nóta- és Népzenei Egyesület életét évek óta vezetőként egyengeti, tagjait zeneileg is mentorálja. Miért fontos önnek a szervezet?

– Vallom, hogy a magyar nótákat mindenkor ápolni kell, mely hitvallást az egyesület tagjai is átérzik. A csapattal közösen valósítottuk meg a salgótarjáni nótadélutánokat, melyek célja is a dalok népszerűsítése. Jó érzés, hogy sokan várják ezeket az alkalmakat, a terveim szerint a következő összejövetelt május 12-én hívjuk életre. 

– Heves, Borsod és Nógrád megye településein rendszeresen fellép, de nótázott már a Felvidéken is. Hová készül legközelebb?

– A Balassi Bálint Könyvtár sokat segít abban, hogy minél több helyen meg tudjak jelenni. Idén a kultúra napján léptem fel a zeneiskolában, de Budapesten és Debrecenben is nótáztam. Tervben van áprilisban egy romániai fellépés is, de ez még a jövő zenéje. A felvidéki közönség hihetetlenül odavan a szép nótákért, hol könnybe lábadnak a szemek, hol pedig fülig érnek a szájak. 

– A nótázás mellett több mint negyvenhét évig dolgozott ápolóként a Szent Lázár kórházban. Mi vonzotta az egészségügyi pályára?

– Gyerekként sokat betegeskedtem, ezért elhatároztam, hogy én is segíteni szeretnék mások gyógyulásában. Bár 2021-ben nyugdíjba mentem, sokan máig Pista nővérként szólítanak. A betegek jó párszor megkértek rá, hogy daloljak az ágyuk szélén, mert jó hatással volt rájuk a nóta. 

– Mondja csak, a nótázás fiatalít is? Ön 68 éves, de pár évet simán letagadhatna.

– A zene mindig motivált és fitten tartott. Nem telik el úgy egy napom, hogy ne hallgatnék zenét odahaza. Hiszem, hogy a muzsikaszó éltet!