Mesés emlék

A napokban egyik este nem tudtam elaludni. Egy ismerős mondat kavargott a fejemben, egy régi-régi verses meséből. Még a nagymamámtól hallottam a kedves sorokat, amelyekből már csak részletek jutottak eszembe. Az internetnek hála azonban ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy azt a keresőbe beírva a teljes művet újra el tudjam olvasni. Ott sorakoztak előttem a jól ismert, rímelő sorok, amelyeket gyermekkoromban oly sokszor hallottam, és bizony könnyezve idéztem fel a régi emlékeket.

Szinte hallottam mama hangját és magam előtt láttam a régi házat, ahol elmondta nekem a verset, amit még általános iskolás korában tanult. A számomra oly kedves képekkel a fejemben, már könnyedén csukódott álomra a szemem. Ma is szeretem a meséket. Alig várom, hogy a kedvenc történeteimnek újabb folytatását tűzzék műsorra a mozik. Szerencsére a gyerekeimre foghatom, hogy miért ülök ott a fiataloknak szóló animációs filmeken.

Bizonyára azért nézem szívesen a csodával átszőtt alkotásokat, mert a való életben olyan kevés sztori végződik jól. A mindennapokban nem a jószívű, legkisebb királyfi győzedelmeskedik, hanem a rókalelkű, dörzsölt fickók. A rossz a legtöbb esetben nem nyeri el méltó büntetését, de a jó sem mindig érdemel jutalmat. Azonban én túlságosan naiv vagyok, és mindennek ellenére hiszek a tündérmesékben. Bízom abban, hogy a nehézségeket szebb napok követik, hogy érdemes hinni a szépben, és csak azért is happy endre számítok!