Elhunyt a népszerű balassagyarmati középiskolai tanár

A pesterzsébeti származású pályakezdő pedagógus szintén tanár felesége társaságában 1979-ben érkezett Balassagyarmatra, majd négy derék gyermekkel – két fiúval és két lánnyal – bővült a család. A Balassi gimnáziumban végzett munkája mellett hamar élénken bekapcsolódott a város kulturális életébe is. Egyik legnagyobb vívmánya, amire haláláig büszkélkedett, a Diákjuniális nagy vetélkedőjének összeállítása volt a nyolcvanas-kilencvenes években. Néhány tanítványával karöltve sokszor éjszakákba nyúlóan törte a fejét, hogy furfangosabbnál furfangosabb feladatokat, tréfás feladványokat fundáljanak ki az utolsó tanítási napon versengő ifjúságnak. 

Emellett folyamatosan énekelt a Balassagyarmati Dalegyletben, illetve rockzenekarokban egyaránt, és kosárlabdázott az Iustitia NB II-es csapatában, nem utolsósorban pedig kollégájával együtt szervezték a Vass-Fűrész Show névre keresztelt szórakoztató bulikat. A Balassiból egy személyes konfliktus miatt kellett távoznia a 2000-es évek elején, ezután rövid ideig a szécsényi gimnáziumban oktatott, majd szülőhelyére, Budapestre került, onnan pedig az ország másik végébe, Battonyára. Hét éve, nyugállományba vonulását követően tért vissza Balassagyarmatra, régi lakásába, ahol szívesen fogadta a barátokat, ismerősöket, egészen addig, míg tartós kórházi kezelésre nem szorult.

Hívták őt Tanár úrnak, legkevésbé Pistának, de a mi szemünkben ő egyszerűen „A Fűrész” volt. Nyugodtan állíthatom, legendás alak, legalábbis a ma negyvenes-ötvenes éveit taposó, Balassagyarmaton felcseperedett nemzedék szemében mindenképpen. Hihetetlen, milyen könnyen-gyorsan megtalálta a közös hangot a diáksággal, annak ellenére, hogy tudott következetesen szigorú is lenni az órákon. Bátran fordulhatott hozzá bárki segítségért, akár ha elakadt a tanagyag elsajátításában, vagy személyes gondok, szerelmi kudarcok gyötörték. A Diákjuniális pedig tökéletesen összefonódott a személyével. Elképesztő, mennyire ötletes feladatokat találtak ki, olykor az egész középiskolás társaságot meghökkentve. Ha kedve szottyant – és erre gyakran adódott példa – zokszó nélkül beült a fiatalok közé beszélgetni, vagy dákót ragadva a biliárdasztalhoz csábította terefere-partnereit, esetleg vívták közösen az ádáz csocsó-csatákat. Kifejezetten szeretett barkochbázni, de verhetetlenné vált a szópóker-játékban is. Csodáltuk vidámságát, vitalitását, életerejét. 

Jó harminc éves barátság fűzött össze bennünket, a főiskolai szakdolgozatom tipográfiai összeállításában is első kérésre segítséget nyújtott, és vele kapcsolatban mindig emlegetek egy felejthetetlen élményt. Az elmúlt század utolsó évének tavaszán Mohorán tanítottam, és egy fárasztó  májusi keddi napot követően úgy döntöttem, nem hazafelé veszem az irányt, hanem betérek a kocsmába egy pofa sörre. Összefutottam Fűrész tanár úrral, aki azonnal leültetett egy asztalhoz, ellentmondást nem tűrő hangon közölte, „meg ne moccanj”, és elém tette az aznapi matematikai érettségi feladatsorát. Hiába akartam volna kihúzni magam a kihívás alól, elvégre én történelem szakos vagyok, a matekhoz alig-alig értek, ő nem tágított. Másfél órát adott, hangsúlyozta, csak azokba a példákba kezdjek bele, amit értek. Kilencven perc múltán befejeztem a számtani agytornát, ő pedig villámsebesen kijavította, majd egy kövér hármas osztályzatot kerekített a lap aljára. Hozzáteszem, jó egy évtizeddel korábban a saját érettségim csak kettesre sikeredett. Pista velem bizonyította be, az 1999-es matematika érettségi olyan könnyű volt, hogy még az utcáról betérő akárki is nemes egyszerűséggel megoldotta.

Az utóbbi időkben sajnos egyre többet betegeskedett, ami a kedélyállapotára is kihatott. A lelkünk mélyén tudtuk, éreztük, sejtettük, bármikor bekövetkezhet az elkerülhetetlen végzet, mégis, halálhíre hallatán a döbbenet ült ki az arcunkra. Nyugodj békében Fűrész!