Nool.hu videó

2023.09.19. 13:47

Megkezdődtek a diósjenői bekötőút felújítási munkálatai, 300 milliós a költségvetése (videó)

Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Vármegyei Igazgatóságának vezetője hétfőn délután Diósjenőn jelentette be, hogy megkezdődtek a Diósjenőt a 2-es számú főút külterületi szakaszán az útfelújítási munkálatok.

Lászlók Judit

Október 18-ra befejeződik a kivitelezés

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A Magyar Falu Útfelújítási Program keretében 3,1 kilométert korszerűsítenek, mintegy 300 millió forintból. A munkálatok várhatóan október 18-ig befejeződnek. A Diósjenő községtáblánál megtartott sajtótájékoztatón Lehel Zoltán köszöntötte a megjelenteket. 

– 2023-ban 6,1 kilométer útfelújítás lesz Nyugat-Nógrádban a Magyar Falu Program Útfelújítási Program keretében nagyjából 500 millió forint értékben. Ebből 2,5 kilométer újul meg Tereskén, a 22-es úti elágazótól a falu végéig, illetve 3,6 kilométer Diósjenőn – 2. számú főút külterületi szakaszán – mondta Lehel Zoltán. Hozzátette: – Mindkét projekt esetében voltak előkészületi munkálatok. A 3,1 kilométeres útfelújítás során, az érintett útszakasz kiegyenlítő réteget, majd öt centiméteres záró aszfaltréteget kap. Továbbá lecseréljük a településjelző táblákat is.

Balról jobbra: Lehel Zoltán, Balla Mihály, Székely József Ede
Balról jobbra: Lehel Zoltán, Balla Mihály, Székely József Ede
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

Kiemelte, Székely József Edével, Diósjenő polgármesterével kötöttek egy megállapodást, miszerint a beruházás végeztével, bizonyos útszakaszok kezelését az önkormányzat átveszi tőlük. Mint mondta, a fejlesztést szeretnék október 18-ig befejezni. A beruházás következő üteme lesz a jövőben, hogy a 2. számú főútig a hátralévő szakasz is megújuljon. 

Balla Mihály országgyűlési képviselő szintén részt vett az eseményen. Beszédében kiemelte, mozgalmas nap volt a hétfő, hiszen ünnepélyesen is átadták a 2122-es jelű Szécsény-Pásztó összekötő út 3,1 kilométeres szakaszát, illetve Tereskén és Diósjenőn elindultak a felújítási munkálatok. Szintén örömét fejezte ki a diósjenői útfelújítással kapcsolatban, amit szerinte indokolttá tett az elmúlt évek egyre növekvő forgalma. Ez többek között annak is köszönhető, hogy Diósjenő turisztikai desztinációvá vált. Mint mondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. lehetősége szerint igyekszik hosszabb szakaszokat megújítani, ahogyan teszi ezt most Diósjenőn is.

Idén 6,1 kilométer útfelújítás lesz Nyugat-Nógrádban
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu

– A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Pluszban már zajlanak az előkészületek, amely által szintén több nagy szakaszban fognak megújulni azok a főútjaink, ahol jelentősebb forgalom zajlik a mindennapokban – húzta az országgyűlési képviselő.

Ezt követően Székely József Ede, Diósjenő polgármestere is megosztotta a jelenlévőkkel a gondolatait. Hangsúlyozta, közel háromezer lakos nevében szeretné köszönetét kifejezni, a beruházással kapcsolatban, valamint a Magyar Falu Program vonatkozásában, ami szerinte olyan lehetőségekhez juttatja a településeket, ami korábban elképzelhetetlen volt. 

– Nagyjából 25 év után kerül új burkolat erre az útszakaszra, és örülünk neki, ha a jövőben a hátralévő is megújulhat, így pedig a teljes útvonal. Értelemszerűen tartjuk, amit ígértünk, hogy bizonyos szakaszok kezelését átveszi az önkormányzat. Ezek felújított szakaszok, így azok fenntartása sokkal egyszerűbb lesz – fogalmazott a polgármester. Majd kitért arra is, nagyon sokat jelent számukra, hogy a beérkezett forrás több mint hatvan százalékát fordították erre az útszakaszra, amiért nagyon hálásak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában