Szalonna zsírja csordul a tarjáni különlegességnek számító sütővasból, könyv készült róla

Az elmúlt évek során sokszor megállapítottam, leírtam már ilyen elismerő szavakat, gondolatokat Póczos Sándor személyével, munkásságával, szülővárosához való viszonyával, mindenekelőtt sorozatban megjelent könyveivel kapcsolatban. S ezúttal – egy új, egészen friss helytörténeti kötete kapcsán – is így járhatok el.

Legutóbb 2022 márciusában az egykoron híres helyi likőrgyárról s az azt tulajdonló Kohn-Kovács család tevékenységéről, sorsáról írott kötete jelent meg. A korábbi években is publikált már könyvet az itteni zsidó lakosságról, mégpedig az Auschwitzbe torkolló szörnyű tragédia kapcsán. Egyébiránt először a salgótarjáni régi képeslapokat kezdte el gyűjteni s az ezekből készült válogatást hozta nyilvánosságra. Azóta publikált már az itteni országzászló(k) , a véradó állomás történetéről, a palócok pálinkájáról, a borzagról is, sőt volt mersze hozzányúlni olyan úgymond kényes témához is, mint a hajdani bordélyház kérdésköre. 

A minap a salgótarjáni szalonnasütővas története címmel jelent meg a nevéhez köthető kiadvány, amely a Nagy Iván Honismereti Pályázatra 2022-ben beadott munka kibővített kiadása. Ebben egy olyan népszerű táplálkozástörténeti, gasztronómai tárgyról, eszközről írt, amely joggal említődik a salgótarjáni értéktárban és az úgynevezett nógrádikumok sorában is.

Póczos Sándor kutatásainak, írásainak nagy érdeme a mindenkori objektivitásra, tényszerűségre törekvés. Ez esetben ez azt jelenti, hogy a nyilvánvaló elfogultság mellett – vagy ha úgy tetszik ellenére – írása első fejezetében korrekten szól arról az eshetőségről is, amely szerint Ózd is lehet e sütővas szülőhelye.

Ugyanakkor ezt a variációt határozottan kizárja az alábbi következtetésével: a jelzett forrásokból (a kilátásba helyezett fotók hiányában) a szalonnasütővas salgótarjáni voltát megkérdőjelező az Ózd elsőségére vonatkozó érdemi információ nem kerül előtérbe. A következő két fejezet a főként az acélgyárhoz köthető kovácsolt illetve a tűzhelygyári öntvény sütővasról, az azonosságokról és különbségekről szól. 

Számomra olvasóként – ha úgy teszik recenzensként – a Visszaemlékezések című fejezet nyújtja a legnagyobb élményt. Ebben ugyanis a megszólaltatottak kifejtik, hogy mikor, milyen körülmények között találkoztak először a sütővassal. Az adatközléskor 93 éves Detván László hajdani acélgyári munkás például 1943-ban, 14 évesen kezdett el dolgozni a kapakovács műhelyben és akkor már használták a szalonnasütőt.

Bata Ferenc 1954-től 42 éven át volt acélgyári dolgozó s úgymond maszek alapon csináltak sütővasakat is. Fodor Mátyás kovács 1961-től 1993-ig dolgozott az acélgyárban s otthoni műhelyében foglalkozott szalonnasütővas készítésével. E tárgy használata – mint a tűzhelygyári Szalai Pál emlékeiből tudni – már az 50-es években gyakorlat volt a reggeli elkészítésében. Sőt, 1985-től az aprócikk-részlegben tömeggyártásra készült sütőket a gyár mintaboltján keresztül értékesítették.

A kiadvány értékét növelik a színes fotódokumentációk, különféle mellékletek, köztük receptajánlatok, jó tanácsok, biztonsági szabályok. Fontos szerepe van a felhasznált irodalom és az egyéb források valamint a dolgozat megírásában segítő szereplők listájának rögzítésének is. A címlap és hátlapi fotót Hilovszky Henrik készítette. A kiadást több gazdasági egység illetve szervezet támogatta.

A csepegtetett kenyérhez egyenletes szeleteket kell vágni, személyenként 3-4 szelet indokolt. A kenyérre apró kockára vágott vöröshagyma kerül. A tárcsákat megmelegítjük, közé szalonnaszeleteket rakunk, az előkészített kenyerek fölé tartjuk, összenyomva megcsurgatjuk. Ízlés szerint variálható az elkészítés lilahagymával, zöld paprikával, paradicsommal, főtt tojással, reszelt sajttal. Tavasszal a hagyma helyettesíthető zsenge hagymaszárral, vagy metélőhagymával. A szalonnával lehet kolbászt is sütni.