Félelem

A barátaim és a családom tudják rólam, hogy egyszerűen undorodom a pókoktól, ugyanakkor az élni és élni hagyni elvét vallom, így ha meglátok egyet az otthonomban, akkor az újságpapír helyett inkább egy zsebkendőért nyúlok. Azzal óvatosan megfogom, majd visszateszem a nyolclábú váratlan vendéget a szabadba. Sajnos azonban esetenként kudarcba fullad a mentőakcióm. 

A legutóbb például a mosdóba lépve pillantottam meg egy igen termetes „fenevadat". Rögtön egy papírtörlőt ragadtam, de egy ügyetlen mozdulat miatt a pók kicsusszant az ujjaim közül, majd gyorsan elrohant. Még láttam, amint eltűnt a padló egyik résében, így meghiúsult a kilakoltatási akcióm. Másnap az egyik jó barátom látogatást tett nálam, aki ez idő alatt észrevette, hogy a mosdó szinte minden négyzetcentiméterét átvizsgálom, mielőtt bemegyek oda. Rákérdezett, hogy mi bajom van, aztán elmondtam neki a horrorsztori minden részletét, de nem vett túl komolyan. Jót nevetett, majd megjegyezte: hatékonyabb fegyvert kellett volna kézhez vennem  a jó szándék helyett. Lehet, hogy igaza van, de már több nap telt el az incidens óta, és azóta sem mutatkozott meg, legalábbis nem láttam. 

Mindebből arra következtetek, hogy a pók jobbnak látta, ha végleg odébbáll. Emiatt azt hiszem – némi indokolatlannak bizonyult  félelemtől eltekintve –, hogy az elveimnél „ütősebb” megoldást kell válasszak legközelebb az eddigi helyett. Vagy csak le kell győznöm az undoromat irányukba, mivel jól tudom, hogy nem bántanak...