2023.04.22. 16:18
Emlékművet állítanak a hősi halált halt, érsekvadkerti származású Sebalda nővérnek
Érsekvadkert 800 éves jubileumának alkalmából az ott született és Győrött hősi halált halt Sebalda szerzetesnővér emlékére és tiszteletére a helyi római katolikus egyházközség szeretne egy emlékteret létesíteni.
Sebalda nővér életének utolsó pillanatáig a sebesültekért küzdött és imádkozott
Forrás: Beküldött fotó
Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán adta hírül, hogy ehhez az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság 20 millió forint egyedi elbírálású támogatást biztosított.
– Sebalda nővér – születési nevén Macska Ágnes – Érsekvadkerten látta meg a napvilágot. Életének utolsó pillanatáig a sebesültekért küzdött és imádkozott. Amikor a légiakna felrobbant, az óvóhely ajtajában állt. Be akart rajta lépni, de már nem tudott – olvasható a bejegyzésben.
Az országgyűlési képviselő hozzátette: az előzetes tervek szerint a római katolikus templom közvetlen szomszédságában lévő területen, a Drággfy-kúria előtt alakítanak majd ki egy közel 20 négyzetméter nagyságú teret. Ennek közepén foglal majd helyet egy két méter magas talapzaton Sebalda nővér életnagyságú bronzszobra, összességében pedig 3,8 méter magas lesz az emlékmű.