Neves vendégek látogattak a mohorai Tolnay Klári Emlékházba

Míg Rátkai Erzsébet egy televíziós stáb kérdéseire válaszolt, kellemes helyen, az épület hátsó részén található hangulatos teraszon ültünk le társalogni Sáfár Mónikával.

– Őszintén sajnálom, hogy nem játszhattam közös színpadon Tolnay Klárival. Jómagam pályakezdőként 1991-ben kerültem a Madách Színházhoz, de valami oknál fogva nem szerepeltünk együtt egyetlen darabban sem, sőt, személyesen sem ismeretem őt. Ám magam is átéreztem azt a miliőt, ami a híres színművésznőt körülvette, s amire a kollégák is ráerősítettek. A jelenlétében mind a próbákon, mind az előadásokon elképesztő fegyelmezettség uralkodott. Amíg be nem lépett, a többiek viccelődtek, nevetgéltek, de amint megjelent, mindenki elhallgatott és csakis a feladatára összpontosított. Ez mindenképpen a tekintély és a feltétlen tisztelet jele. Tolnay Klári példamutató életet élt, kedves személyisége, cseppet sem rigolyás természete lenyűgözte munkatársait. A szó nemes értelmében tetőtől talpig igazi művész volt, és nagyon örülök, hogy Istvánék ilyen eltökélten, kitartó hűséggel és magas színvonalon, egyedülálló módon viszik tovább az örökséget – emelte ki Sáfár Mónika.

Hamarosan megérkezett Rát­kai Erzsébet, akivel elsősorban alkotói munkásságáról beszélgettünk.

– Egy színdarab jelmeztárának összeállítása komoly előkészületet kíván, és ehhez én rendkívül ragaszkodom. Aprólékosan igyekszem feltérképezni mindent, hiszen kiemelten fontos, hogy a jelmez és a díszlet minden ízében tökéletesen alkalmazkodjon az adott előadás tartalmához, azaz az egyes műveket nekünk is ismernünk kell az utolsó sorig. Előfordult, hogy a „Hegedűs a háztetőn”-re kaptam felkérést, és én elmentem egy rabbihoz, hogy a Fekete-tenger melléki zsidóság ruháit alaposan feltérképezzem. De régiségkereskedőknél szintén tájékozódom, hiszen minden egyes gombnak korhűnek kell lenni, és ehhez be kell szerezni a szükséges anyagokat. Maga a tervezés és készítés általában két-három hetet vesz igénybe. Elképesztően lényeges az élethűség. Ugyan akadnak olyan darabok, ahol megengedhető némi lazaság, eltérés, de például a Rómeó és Júliát én nem tudom elképzelni farmerben vagy bőrnadrágban, az nem illik, ott igenis kötelesség ragaszkodni a középkori közeg követelményeihez. És ami szintén megkerülhetetlen: a jelmezek a figurához készülnek és nem a művésznek, aki azt magára ölti, ugyanakkor, ha viseli, teljes mértékben bele kell élnie magát a szerepbe – avatott be a szakmai háttér érdekességeibe a jelmeztervező iparművész, aki végezetül hozzátette, az az igazi gyönyörűség, amikor látja, annyi ember csak azt hordja, amit ő és munkatársai megformáztak.