Megható vallomások – bárcsak megölelhetném a mátranováki Fanyűvőt, azaz az édesapámat

Az elmúlt napokban az országos sajtót ismét nagyon foglalkoztatta a Fanyűvő esete. Eredetileg egy kriptozoológiai lényről beszéltek, aki az erdőt járta, fákat döntött ki egy kézzel, és gombákat evett nyersen. Az igazság az, hogy ez csak legenda. Titokzatos erdei lény, de a valóságban a mátranováki Fanyűvő egy ügyes kezű fafaragó mester, Hegedűs Gyula volt.

A kiváló fafaragó 2017. november negyedikén elhunyt. Nagyon várta, hogy eljöjjenek a nyugdíjas évei, és akkor majd igazán kiélvezi a nyugdíj és a fafaragás adta örömeket, de sajnos az élet – vagy inkább a halál – közbeszólt. A háza most üresen árválkodik.

„Sámlit faragott nekem, amit nagy becsben tartok”

Mátranovák ikonikus alakja közismert ember hírében állt. Háromkerekű kerékpárjával rótta az utakat és járta az erdőt, hogy megfelelő fát találjon a megálmodott alkotáshoz. Farkasné Bocsi Gabriella, a helyi használtruha-kereskedő is szívesen emlékszik rá.

– Gyula gyakran bejárt hozzám, a boltba. Mindig jókat és sokat beszélgettünk. Nagyon értelmes, rendes embernek ismertem meg. Faragott nekem egy kis sámlit, amit otthon nagy becsben tartok. Hiányzik, hogy nem jön, és hiányoznak a jó kis eszmefuttatások. Igen, rámondták, hogy fanyűvő, mert mindig valamilyen fával dolgozott otthon, farigcsálta, készült az alkotás, és ő lett a mátranováki Fanyűvő. Véleményem szerint nagyon tehetséges, ügyes ember volt, kár érte.

Dr. Szemkeő Endre a barátjának tekintette Hegedűs Gyula fafaragót.

– Nagyon sokat beszélgettünk. Többször járt nálam, és nekem is készített művészi alkotásokat. Rendes, becsületes emberként ismertem meg. Sokszor éreztem rajta, hogy nagyon magányos. Amikor itt forgatott az RTL Klub, és ráfogták, hogy ő a misztikus lény, a Fanyűvő, egyáltalán nem haragudott érte, hanem jókat kacagott.

Mondta, hogy végül is valóban fanyűvő, mert minden egyes alkotással, fával meg kell küzdenie, hogy az úgy nézzen ki, ahogyan ő azt megálmodta. Szerette a munkáját. Körülbelül nyolc éve végigjártuk a falut, és lefényképeztem valamennyi alkotását. Mire végeztünk, nagyon elfáradt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi művészi faragása található ebben a kis faluban. Termékeny és ügyes kezű fafaragó volt. Sok mindenről beszélgettünk, de a legbüszkébb a lányaira, Kingára és Viktóriára volt. Mindkét lánya egyetemet végzett, és gyakran elérzékenyült, ha felemlegette őket. Nagyon szerette a kislányait.

Hegedűs Kinga nevű lánya Budapesten él és alkot. Ő is örökölte édesapja tehetségét, szívesen fest, farag. Kinga ekképpen emlékszik édesapjára.

Mindig mindent megtett értünk, a lányaiért

– Sokszor eszembe jut, próbálok a pozitív dolgokra emlékezni. Amint farag, kopácsol a műhelyben. A dolgokra, amiket csinált, mondott. Viccelődő természetű, bohókás ember volt. Mindig mindent megtett értünk. Gyermekkoromból szívesen emlékszem a közös sétákra az erdőben. Jól ismerte a gombákat. Ő kísért el első nap az iskolába és tanított meg úszni, biciklizni. Sokszor lementünk hozzá a műhelybe, ilyenkor lelkesen mutatta az éppen készülő alkotásokat. Néha segítettünk is neki a csiszolásban, amikor határidőre kellett valamit elkészítenie. Emlékszem, hogy az egyik szoborhoz megkért, hogy álljak modellt, hogy rólam mintázhassa a szobor lábát. Esténként megnézte, mit rajzolunk, és rajzolt velünk. Gyakran meghívták a munkáit kiállítani, párszor mi is mentünk vele. Ezek az utak jelentették nekünk a családi kirándulásokat. Együtt utaztunk Hollókőre, Gödöllőre, Jákotpusztára. Ma is szívesen gondolok vissza ezekre az időkre. Egyszer, miután elköltöztünk édesanyámmal, egy nyáron meglátogattam. Megkértem, hogy készítsen egy szobrot nekem. Utána hosszú ideig nem találkoztunk és elfelejtettem a dolgot. Tizenöt évvel később, a halála után láttam meg egy fényképen, hogy tényleg kifaragta a szobrot, amit kértem tőle. Nagyon meghatódtam. Sok minden kimaradt az életünkből, nem töltöttünk együtt annyi időt, amennyit kellett volna. Máig fájnak a dolgok, amiket már nem lehet bepótolni. Büszke vagyok édesapámra, és a munkái példaértékűek számomra. Bárcsak velem lenne, beszélhetnék vele és megölelhetném a mátranováki Fanyűvőt, azaz édesapámat…