Sorozatcsaló

2024.07.09. 11:25

Milliókat csalt ki áldozataitól, fegyházba kerülhet a 69 éves elkövető

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 69 éves férfi és 48 esztendős volt felesége ellen egy éveken át tartó, gátlástalan csalássorozat miatt.

Nool.hu

A vádirat szerint a 69 esztendős férfi a 2000-es évekig íróként és újságíróként dolgozott, majd csalások miatt többször is elítélték. 2019-ben is csalás miatt állt büntetőeljárás hatálya alatt, ennek ellenére olyan hamis hirdetést adott fel, ami szerint a cégéhez keres befektetőket. Egy, az internetes hirdetésre jelentkező hiszékeny sértettől hosszabb időn keresztül, különböző hamis indokokra való hivatkozással több mint 6 millió forintot csalt ki – közleményben tájékoztatta portálunkat a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Mint írták: a férfi ezután 2020 februárjától, magát könyvkiadóként bemutatva nyolc különböző vadásztársaságot keresett fel. Elhitette velük, hogy a kiadványaiban népszerűsíteni fogja a bemutatkozó társaságokat, ezért 90-180 ezer forint közötti összegeket kért el a vadászoktól, amit azonban mindig a saját céljaira fordított.

A vádlott 48 éves volt felesége tudott arról, hogy a férje szélhámos, ennek ellenére több alkalommal is felvette a bűnös pénzt a férfi bankszámlájáról.

Mint megtudtuk: a férfit az ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával vádolja, míg volt feleségét pénzmosás bűntettével.

Az ügyészség a többszörös visszaeső férfival szemben – beismerés esetén – 6 év 8 hónap fegyházbüntetés, 8 esztendő foglalkozástól való eltiltás és 8 év közügyektől való eltiltás kiszabására, míg társával szemben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában