2024.06.26. 10:22
Siketnéma nőt támadott meg az erőszaktevő a rétsági buszpályaudvaron
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen. A vádlott egy buszpályaudvar melletti kivilágítatlan területen erőszakolta meg siketnéma áldozatát.
Siketnéma, védekezésre képtelen áldozatát erőszakolta meg a férfi, vádat emeltek ellene
Fotó: Illusztráció: Shutterstock
A vádirat szerint a férfi még 2022. december 16-án a késő délutáni órákban a rétsági autóbuszpályaudvaron észrevett egy siketnéma és értelmi sérült nőt, aki a váróterem mellett a földön feküdt. Mögé lépett, a hóna alá nyúlva felemelte, az épület mögé vonszolta, a közvilágítás nélküli területen deréktól lefelé levetkőztette, majd leszorította és megerőszakolta – írja portálunknak megküldött közleményében a Nógrád Vármegyei Főügyészség.
Hozzáteszik: cselekményének a buszpályaudvart éppen akkor ellenőrző és az erőszaktevést észlelő rendőrjárőr vetett véget. Mivel a vádlott tisztában volt azzal, hogy a nő sem kiabálni, sem segítséget hívni, sem ellenállást kifejteni nem tud, ezért a járási ügyészség más védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolta meg.
Nyolc évre is rács mögé kerülhet a siketnéma nő megerőszakolója
Amennyiben a bíróság előkészítő ülésén az elkövető a váddal egyezően beismeri a cselekmény elkövetését, 8 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás a mértékes indítvány, valamint a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is kizárják. Bűnössége megállapítása esetén viselnie kell a több mint 700 ezer forintos bűnügyi költséget is. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.