Bűncselekmény

2024.05.28. 14:45

Pénzt, pórázt, ruhát és cipőket is lopott a salgótarjáni tolvaj

Egy salgótarjáni üzletbe való betörés után vették őrizetbe a nyomozók azt a 28 éves férfit, akit több más bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítanak – közölte portálunkkal a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Nagy Orsolya

Mint fogalmaztak: a bátonyterenyei férfi a napokban, az éjszakai órákban pénzszerzési szándékkal bolyongott Salgótarján belvárosában. Séta közben vette észre, hogy az egyik állateledelbolt ablakát bukón felejtették. Nem tétovázott sokáig, kiemelte a nyílászárót a helyéről, bemászott az üzletbe, és kivette a nyitott kasszában hagyott négyezer forintot, valamint több pórázt is magához vett. Már távozni készült, amikor megtalálta az eladópult polcához rögzített pénzkazettát, amit addig rugdosott, amíg annak a tartalmát – egymillió forintot – meg nem szerezte.

Egy salgótarjáni üzletbe való betörés után vették őrizetbe a nyomozók  a 28 éves tolvajt
Egy salgótarjáni üzletbe való betörés után vették őrizetbe a nyomozók  a 28 éves tolvajt
Forrás: Police.hu

A rendőrök hozzátették: a férfi ezután kimászott az ablakon, megkereste több ismerősét és rokonát, akiknek adott a pénzből. Miután pedig rendezte egy kisebb összegű tartozását, ismét üres zsebbel rótta a város utcáit.

Az is kiderült, hogy a gyanú szerint a 28 éves férfi néhány héttel ezelőtt a város egyik társasházának nyitva felejtett lépcsőházába ment be, hogy meghúzza magát éjszakára. A legfelső szinten egy vasráccsal leválasztott tárolóban számára értékes és csábító, márkás ruhákkal teli zsákra figyelt fel. Vékony testalkatát kihasználva megszerezte azokat, és átöltözött, a maradék ruhákat pedig az ismerősei között osztotta szét.

Mint megtudtuk: a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói a beszerzett adatok és bizonyítékok alapján a napokban elfogták a férfit, aki kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését. Emellett beszélt még egy lopásról is, amelyet egy nyugati városrészben lévő társasház folyosóján követett el, ott cipőket zsákmányolt. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a bűnügyi felügyeletét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában