Vásáry Tamás egy legenda, aki legendáktól tanult

Az idén 85 éves Vásáry Tamás a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas, világhírű zongoraművész az Origónak adott, terjedelmes interjúban pályafutásának és életének számos izgalmas pillanatát osztotta meg. Ezek közé tartozik például, hogy kivételes tehetségének köszönhetően jóval hét éves kora előtt felvették a zeneiskolába, a zenede igazgatójának Liszt II. rapszódiájának a könnyített változatát játszotta el. Már egészen fiatalon rangos színpadokon állt, tehetségét hamar ki tudta bontakoztatni. Képességei olyan mesterek értő keze alatt formálódtak, mint Tóth Aladár, az Operaház korábbi igazgatója, a Zenelexikon szerkesztője, aki jó barátjává vált, de Vásáry játszott Kodály Zoltánnak a róla elnevezett Köröndön, és tanácsokkal látta el Dohnányi Ernő, a Zeneakadémia egykori főigazgatója, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának alapítója is.

Előbbiről szólva Vásáry elmondta, hogy elsősorban példát tanult tőle.

„Hogy hogyan lehet valaki nagy ember, hogy tudja kihozni magából a maximumot. Ez volt Kodálynak a legnagyobb tanítása”

- fogalmazott a muzsikus. Dohnányiról pedig elmesélte, mennyire fontos volt számára, hogy tanítványai egészségesek legyenek. „Egyébként megkérdezte tőlem, hogy mennyit gyakorolok. Mondtam, hogy hármat. Mire ő: „az sok, kettő elég, a többi idő alatt futballozzál”. Chopin cisz-moll valcerét játszottam neki. Azt is mondta, ez nagyon szép darab, de túl szomorú egy nyolc éves gyereknek” – idézte fel Vásáry.

A történelem viharai őt sem kerülték el, országos és nemzetközi hírneve nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1956-ban például meg tudta menteni édesapját az ÁVO-soktól – igaz, ezzel együtt emigrálnia is kellett. „Azt sem tudtuk, hogy édesapámat hová vitték. Engem a Belga verseny után meghívtak a bécsi filharmonikusokkal együtt két koncertre 1956-ban december 2-ra és 4-re, és nyugodtan kimehettem volna, de mielőtt kimentem volna, megpróbáltam valamit tenni édesapám ügyében. Végül el is jutottam Münnich Ferenc akkori belügyminiszterig, az ÁVO vezetőjéhez. (...)

Amikor az ÁVO édesapámat elvitte, a katonák édesanyámra, és rám gépfegyvert fogtak, és elvitték a naplómat. Én abba beleírtam a forradalom alatt mindent, amit éreztem. Később azt mondta Kodály, hogy sokkal kevesebbért is akasztottak fel embert annál, mint ami az én naplómban állt”

- emlékezett vissza a művész, majd így folytatta: „Münnich Ferenc azt mondta, amíg ki nem vizsgálják édesapám esetét, nem tud mit kezdeni, egy dolgot tud tenni, hogy leszól, hogy ne legyenek vele szemben túlkapások, vagyis például ne nyomják ki a szemét. Akkor már nem volt mit tennem, elmentem. Kint aztán rögtön írtam egy levelet a belga királynőnek, akinek a díját a Brüsszeli verseny után megkaptam, ő pedig rögtön meghívott egy ebédre, aztán a személyi titkárával elküldött a szovjet nagykövethez, édesapám pedig 24 órán belül kint volt a börtönből. A kezébe nyomtak két vízumot, édesanyámnak és neki, ők pedig aztán követtek engem Svájcba. Aztán amikor a svájci állampolgárságot megszereztem 1972-ben, akkor már hazajöhettem” – mesélte életének fordulatait Vásáry.

A zongoraművész a világ leghíresebb koncerttermeiben a legnevesebb zenészekkel, együttesekkel, karmesterekkel állt egy színpadon, többek között Széll György és Rudolf Kempe is nagy hatással voltak rá bevallása szerint. Egy kedves anekdotáját is felidézte beszélgetésben, mely egy Solti Györggyel közös koncerthez fűződik.

„Egyenes adásban játszottuk a televízióban Londonban Beethoven C-dúr zongoraversenyét. Egyszer csak a koncert közepén látom, hogy a csellisták között egy férfi fölmegy a pódiumra, és közeledik Soltihoz. Ő nem látta, mert háttal állt neki. Én viszont igen. Megrémültem, hogy uramisten, mi lesz itt.

Odaért Solti pódiumára, mellé állt, megveregette a vállát... Hát azt az arcát a Soltinak én soha nem felejtem el.

Szerintem a legtöbben azt gondolták, hogy más nem lehet, aki meg meri őt állítani, mint maga Beethoven... Kiderült aztán, hogy újra kell kezdeni a koncertet, mert a televízióba nem ment át a kép. Azt az arcot soha nem fogom elfelejteni” – mesélte nevetve.

A teljes interjú az Origo oldalán olvasható.

Borítókép: Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester.

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor