Szikora Róbert Indiana Jones bőrébe bújt

Indiana Jones bőrébe bújtál a fotózáson. Miért erre a karakterre esett a választásod?

Mert december 18-án lesz a Papp László Sportarénában az R-GO szuperkoncertje, Indiana Jones ruházata pedig teljesen úgy néz ki, mint ahogy azt a csikidám stílus megköveteli! Arra gondoltam, hogy az ő figuráját most ennek apropóján örömmel megjeleníteném.

Az R-GO a 35. születésnapját ünnepli. Büszke lehetsz rá, hogy ennyi ideje változatlanul szeretik az emberek a dalaitokat, a csapatot, téged. Megmaradt a hatalmas rajongótábor, imádnak benneteket, bárhol is léptek fel. Egy-egy ilyen jelentős dátum esetén szoktál „kasszát csinálni”?

Hogyne. Megmelengeti a szívemet, amikor végiggondolom azt, hogy honnan hová jutottam el. Az idő szinte megállt körülöttem, nem érzem ennek a harmincöt évnek a súlyát, mivel folyamatosan játszunk a zenekarral, és bárhol is lépünk fel, mindig telt házunk van, ahogy hajdanán. Tavaly Sepsiszentgyörgyön 18 000, Kolozsváron 25 000 ember előtt léptünk fel! Minden nyáron játszunk az Agárdi Popstrandon is, és mindig a mi bulinkon vannak a legtöbben! Folyamatosan szerzünk új rajongókat is a régiek mellé, a mostani generáció eleve nyitottabb, mint a miénk volt. Sráckoromban ha egy nálunk öregebb zenekar játszott, kikértük magunknak, és azt mondtuk: majd mi megmutatjuk, hogy kell ezt csinálni!

Nem csak az életedet végigkísérő személyes tárgyakra vigyázol nagyon. A feleségeddel 45 éve esküdtetek örök hűséget, és még ma is úgy szeretitek egymást, mint valaha. Mi a titok?

Annak a kornak a szülötte vagyok, amikor még megjavítottuk a dolgokat, és nem eldobtuk. Ha elromlott a falióránk, vittük az órásmesterhez, ha kilyukadt a cipőnk talpa, beadtuk Sipos bácsinak, a suszternek. Ez megmaradt bennem, az én szememben az is érték, ami másnak talán értéktelen. A mai fogyasztói társadalom az első hibára megszabadul mindentől, jöhet a következő, és sajnos ezt kivetítették már az emberi kapcsolatokra is. Sokan nemcsak a tévéjüket dobják ki és cserélik újra, de a szerelmüket, a párjukat, a barátjukat is! Volt, hogy öt évig nem beszéltem Fenyő Miklóssal, aztán felhívtam, és mindent tisztázva, úgy tettük le a kagylót, mintha mi sem történt volna, orvosoltuk a hibát. Valaki egyszer azt mondta: az ötvenes feleséget le kell cserélni két huszonötösre. Hát én nem így gondolom! Ha köztem Zsuzsival valami nagy néha elromlik, addig dolgozunk rajta, amíg ismét szent nem lesz a béke köztünk.

„Zsuzsival minket a Jóisten passzított össze!”

A házasságodban ki a főnök?

Ötven-ötven százalékban vagyunk benne a feleségemmel ebben a kapcsolatban attól a perctől, hogy hűséget esküdtünk. Két külön bolygó vagyunk, akik néha ütköznek, néha összesimulnak, de mindig tisztelik egymást. Zsuzsit én már akkor kinéztem magamnak, amikor még copfos elemista kislányka volt, lopva figyeltem sokszor, ahogy ment az iskolába. Hiába voltam kamaszgyerek, már tudtam, hogy ő lesz a feleségem, senki más! A sorsban nem hiszek, de a sorsszerűségben igen. Hogy minket a Jóisten passzított össze, az tuti! Amikor együtt fociztunk a téren, és a test test elleni küzdelemben egymáshoz értünk, mintha villám futott volna végig rajtam, szinte belehaltam, kész voltam… És ez az érzés ma is ugyanúgy megvan.

Előbb rockerként, majd popzenészként akkora sztár voltál, hogy a rajongólányok sorban álltak a kegyeidért. A lépcsőházakban, amerre laktál, mindenütt a neveddel volt teleírva a fal, de még a járda is, és mindig ácsorgott egy-két tinilány a kapuban! Egy sem akadt köztük, akiért szívesen elcsábultál volna?

Tényleg szebbnél szebb kislányok ácsingóztak a kegyeimért, az első perctől, hogy zenész lettem, de szerintem nincs alávalóbb, aljasabb dolog, mint kihasználni ezt a helyzetet! Mindig volt bennem egy erkölcsi gát, miszerint ez egyfelől nem tisztességes, másfelől én mindig csak a Zsuzsit szerettem, így két oldalról is be voltam biztosítva. Esküt tettem neki, hogy egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ, hű társa leszek egy életen át! Ilyen ígéretet nem lehet megszegni.

Nagyon erős az istenhited, amit az utóbbi években egyre jobban ki is hangsúlyozol. Ez felnőttkorban jött felismerés, vagy eleve is hívő keresztény családba születtél?

Utóbbi. De ahhoz, hogy valaki ennyire át tudja adni magát a hitének, ahogy én is, ahhoz személyesen meg kell térni nap mint nap.

„Nem akarok mindig látszódni!”

Hatéves voltál, amikor a szüleid elváltak, és te kettesben maradtál édesanyáddal. Ezt hogyan élted meg?

Azt gondoltam akkor, ilyen a világ, ennek így kellett lennie. Az apámat nem ítéltem el akkor sem, és később sem. Az ő dolguk, az ő életük volt. Később mindketten új társat találtak maguknak. Nyolcéves voltam, amikor olyan nevelőapám lett, akinél kívánni sem lehetett volna jobbat. Az ő révén ráadásul hirtelen lett egy két évvel idősebb féltestvérem is, akit mindig is igazi bátyámként szerettem. Ő kezdett először gitározni a családban, eleinte tőle tanultam pengetni.

A bátyád később Amerikába került, ott is halt meg. Te sosem akartál külföldön karriert csinálni?

Egyszer kaptam egy nemzetközi díjat, a legfigyelemreméltóbb keleti zenésznek választottak. Los Angelesbe kellett kiutaznom átvenni, Little Richard volt a díjátadó. Összebarátkoztunk, aztán egyszer csak közölte, hogy szerinte simán kint maradhatnék zenésznek, illetve zeneszerzőnek. Az egész repülőúton hazafelé a lehetőségen gondolkoztam, ám amint lenéztem, és megláttam a Duna felett átívelő első hidat, szertefoszlott bennem minden. A taxiban ülve azért még megkérdeztem Zsuzsit is, mit adhatna többet nekem a világ annál, mint hogy Szikora Róbertként az egyik legnagyobb sztár lehetek Magyarországon. Mit akarnék még elérni? Minek nagyobb ház, minek még jobb autó? Aranylemezek borítják a szobáim falait – ez nem elég? Mire a házunk elé ért a taxi, megnyugodtam, és többé nem gondoltam ilyesmire. Ahol igazán ki tudom magam fejezni, az csak a szülőhazám és a magyar nyelv lehet.

Közelednek az év végi ünnepek, minden családban megnő a tennivalók listája. Zsuzsi számíthat rád?

Hogyne, boldogan segítek bármiben! Pucolom a diót, keverem a máktölteléket, porszívózni például kifejezetten szeretek, még port is szívesen törlök. Szeretem, ha rend és tisztaság van a házban, és természetesen nem csak karácsonykor. A fellépőruháimat tinikorom óta magam vasalom – anyunak se engedtem át anno, azt nekem kell –, közben hallgatom a zenémet. Nem tudom, hogy ettől én rendes, jó fiúnak számítok-e; nem azért csinálom, hogy dicséretet kapjak. Nem büdös a munka, közértben viszont sosem láthatnak az emberek; oda nem járok, arról szó sem lehet. Ha sztár vagy, felelősséggel is tartozol, meg kell tartanod azt a nimbuszt, amit gondolnak rólad. Van olyan híresség, akinek ez tényleg jól áll, ám én nem ilyen vagyok. Nem szerettem volna látni John Lennont sem, miközben mellettem fél kiló krinolint kér! Nem akarok mindig látszódni, utcán, közértben, tévéshow-kban. Maradjon meg egy kis misztikum! Ösztönösen így érzem jól magam a bőrömben, és az élet engem igazol, hiszen már fél évszázada jól működik ez az egész!