Beteljesül a legendás magyar ménesparancsnok akarata

Heti ülésén nemcsak helyi kereskedelmi rádiók pályázatairól döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hanem a mecenatúraprogram egyik keretét is megnyitotta Pintér András Pettkó-Szandtner Tibor életéről készülő dokumentumfilmjét támogatva – közölte szerdán az NMHH.

A médiatanács a mecenatúraprogram magyar vonatkozású, váratlanul bekövetkező események azonnali helyszíni forgatási költségeit támogató Escher Károly-pályázatának keretéből járult hozzá másfél millió forinttal Pettkó-Szandtner Tibor újratemetésének rögzítéséhez.

A kiváló katona, ménesparancsnok és világhírű fogathajtó végakarata, hogy egy bábolnai legelőben nyugodjon, mintegy hatvan év után válhat valóra. A felvételeket Pintér András használja majd fel a Pettkó-Szandtner életéről készülő dokumentumfilmjéhez

- áll a közleményben.

A végakarat, amelyre a médiatanács döntése is utalt, egészen pontosan így szól:

Az egek Urától csak egyet kérek, hogy ha meghalok, itt temettessem el, egy bábolnai legelőn, hogy még onnan alulról is is hallhassam kedves lovaim patadobogását!

Pettkó-Szandtner Tibor

Az ad hoc pályázat esetében a készítőknek vállalniuk kell, hogy a támogatott forgatási nyersanyaggal érvényesen pályáznak majd a dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmeknek szóló mecenatúrás pályázaton is – olvasható az NMHH közleményében.

A médiatanács döntésében érintett, már készülő dokumentumfilmről a sajtóban már több híradás is megjelent. A Nagymester – A Shagya lovak megmentője címen tervezett műről az egyik ötletgazda, Cseri Dávid is beszámolt, aki örömmel adta hírül, hogy

„A Lipicai” című dokumentumfilmmel nemzetközi elismerést aratott ANZSU FILM (Szabados Zsuzsanna és Pintér András) ismét be szeretné bizonyítani, hogy van miért lovas nemzetként emlegetni a magyart.

Pettkó-Szandtner Tibor a Wikipedia szócikke szerint Bazinban született és a pozsonyi iskola elvégzése után saját elhatározásából a Georgikonban tanult lótenyésztést. Tanulmányai elvégzése után több ménesnél, majd 1920 és 1927 között Bábolnán is szolgált, ekkor még csak beosztottként, Hajnyi Arthur parancsnoksága alatt. Ebben az időben kezdett el szakfolyóiratok számára cikkeket írni a fogathajtás helyes technikájáról.

1928-as Kiskunlacházára történt áthelyezése után megírta legjelentősebb művét, A magyar kocsizás címmel (1931), mely a magyar lótenyésztés egyik legjelentősebb könyve. A kiskunlacházi kitérő után 1932-ben ezredesi rendfokozatba lépett és átvette az első világégés nyomait még erősen magán viselő bábolnai ménes parancsnoki tisztét.

1943-ban tábornokká léptették elő és ekkor már a Földművelésügyi Minisztériumban az egész ország lótenyésztéséért volt felelős. 1944-ben a front és a szovjet tankok közeledtével Pettkó-Szandtner Tibor kapcsolatait kihasználva a tenyészállomány válogatott egyedeit (körülbelül: 400 példány) Bergstettenbe menekítette, abban a hitben, hogy így megmentheti a ménes értékes génállományát. Sajnálatos módon azonban a Bergstettent megszálló amerikai katonák áron alul eladták a lovakat, sokuk a Behring Műveknél végezte, ahol szérumtermelésre használták őket. Később csere útján több közülük mégis visszatérhetett Bábolnára. Az első lovak 1947-ben indulhattak hazafelé.

Az amerikai csapatok megbízhatatlannak minősítették Pettkó-Szandtner Tibort, így nem kapott munkát. Haza pedig nem térhetett, mert hazaárulás (a lovak külföldre „szöktetése”) miatt minden bizonnyal hadbíróság elé került volna.

Ebből a szorult helyzetből Mohamed Taher pasa, az egyiptomi Királyi Földművelésügyi Társaság elnökének meghívása rántotta ki, felkérték ugyanis az egyiptomi Kafr-Farouk királyi ménes vezetőjének. Élete alkonyán visszatért Európába régi barátja, Lajos bajor királyi herceg fogadta be.

Élete utolsó éveit ott töltötte, a sárvári ménes lovai között, melyek a herceg tulajdonát képezték. 1961. január 6-án hunyt el Leutstettenben.

Fotók: cseridavidkonyv.blog.hu