2024.04.26. 14:30
Közös rendezvényen mutatkoztak be a nógrádi rendőrök és tűzoltók (videó)
Nógrád vármegyei Rendőr- és Tűzoltónapot tartottak Salgótarjánban péntek délelőtt, amely során az érdeklődők közelebbről is megismerkedhettek mindennapos feladataikkal.
Nagy érdeklődés kísérte a kutyás bemutatót
Forrás: Nool.hu
Fotó: Vendel Lajos
Diákok sokaságával telt meg a rendőrség és a tűzoltóság közös parkolója a vármegyeszékhelyen. Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a rendőr- és tűzoltónapra látogatók találkozhattak a bűnügyi és a rendészeti szolgálati ág munkatársaival, de betekintést nyerhettek a feladataikba, valamint bemutatókat is láthattak. Hozzátette: emellett a rendőrség bűn- és balesetmegelőzési munkatársai is a helyszínen voltak, akik hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődőket.
Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kiemelte, rendőrautót, rendőrmotort és rabszállító buszt is megtekinthettek a rendezvényen résztvevők. A katasztrófavédelem részéről pedig tűzoltóautó vonult ki és bemutatót is tartottak. Ráadásul ki lehetett próbálni azt is, hogy milyen egy oltási gyakorlat.
Mint a szóvivő fogalmazott, ezen túlmenően volt KRESZ vetélkedő, kutyás és fegyverzeti bemutató is. Utóbbi esetében mindenféle fegyverrel találkozhattak az érdeklődők, amelyeket a rendőrség használ, de más felszerelések is felsorakoztak, sőt még sokkoló is.
Nool.hu videó
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség teljes átalakítása zajlik (fotók, videó)
- Bayer Zsolt: még soha nem volt ekkora tétje egy választásnak! (fotók, videó)
- Megtapasztalhatták a színházélményt a karancssági iskola diákjai (videó)
- Felnőttként is lehet érettségizni: idén több mint harmincan vizsgáznak Salgótarjánban (videó)
- Hollókőn több mint hatvanmillió forintból valósulhatott meg útfejlesztés (fotók, videó)