Fergeteges hangulat Ősagárdon – felidézték múltjukat a falu lakói (fotók)

A megye nyugati felén található kisközség címere egy álló tárcsapajzs, melyet két aranyagár tart mellső lábaival.

Nem véletlen a település elnevezése, a középkorban a királyi vadászatokon alkalmazott agarakat itt tenyésztették. Az agár az egyik legősibb kutyaféle, már évezredek óta az ember társa a vadászatban. Az idők során számos fajtája alakult ki.

Méretük, színük igen sokféle.

Az elnevezésük is azt mutatja, számtalan nép igyekezett egy-egy rá jellemző agárfajtát kitenyészteni: ismerünk afgán, angol, arab, lengyel, magyar, olasz, orosz, perzsa és skót és spanyol agarat is. Az ősi vadászösztön és a gyorsaság azonban mindegyikükben közös. Az agarak mindig is előkelő jelenség voltak. Nem csoda tehát, hogy vagyonokba kerültek, csak a nemesi réteg tudta megengedni magának az agarászás örömeit.

Ősagárd lakói tíz évvel ezelőtt gondoltak egyet, és a mai kor elvárásainak megfelelően újraélesztették a régi szenvedélyt: megálmodták és megvalósították az agárfesztivált, ezt a különleges hangulatú rendezvényt, ami nem csak a kutyabarátok érdeklődését csigázza fel. Immár tizenegyedik alkalommal csodálhatták meg a rendezvény vendégei a szebbnél szebb állatokat, hiszen az agarak mellett a hagyományos magyar kutyafajták – kuvasz, komondor, puli, pumi, mudi, magyar vizsla – felvonultatása és ügyességi bemutatója is megtörtént.

Köztudottan az agarak a világ legmozgékonyabb ebei. Sebességük a „kutyák gepárdjává” emeli őket. Mozgásigényük hatalmas, mindent üldözőbe vennének, ami mozog. Ezeket az adottságokat használták ki a rendezők a gyorsasági agárversenyen, ami komoly izgalmakat váltott ki mindenkiből.

A nap egyik különleges pontja délután a dámalovaglás volt spanyol autentikus zenére, mely egy letűnt korba repítette vissza a látogatókat.

A dámalovaglás manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő lovaglási stílus. A dámalovasok féloldalasan ülnek a nyeregben, lovaikkal pedig olyan csodálatos karüsszelt adnak elő, mely önálló műsorként is megállja helyét.

A XIX. század elején Erzsébet királyné honosította meg nálunk és ekkor élte reneszánszát a féloldalas lovaglás. Az akkori hölgyek meg akarták őrizni a nőiességüket a lovon is, ezért hosszú szoknyában ültek fel. Az elegancia megőrzése és praktikus okokból kellett változtatni a nyereg szerkezetén.

Kialakult jobb és bal oldalas női nyereg is, de a bal oldalas ülés terjedt el. Ez tette lehetővé a hölgyek számára, hogy a vadászlovaglásokon, versenyeken továbbra is részt vegyenek a férfiakkal együtt.